Ahogy a Nemzetközi, úgy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is elítéli a rasszizmust, nem pusztán helyteleníti, bünteti a futballstadionokban a politikai színezetű megnyilvánulásokat. Ennek némileg mintha ellentmondana, hogy az európai futballban egyre nagyobb súllyal jelentkező elemként az UEFA az Eb-selejtezők sorsolásának egyik peremfeltételeként öt párosítást – Örményország–Azerbajdzsán, Gibraltár–Spanyolország, Koszovó–Bosznia-Hercegovina, Koszovó– Szerbia, Ukrajna–Oroszország – eleve kizárt.
Hasonló elővigyázatosságra Magyarország esetében természetesen nincs szükség. Ma már. (1940-ben például a II. bécsi döntés miatt a Ferencváros–Rapid Bukarest KK-döntőt nem rendezték meg.)
Ám éppen a magyar–szlovák futballmúlt árulkodik arról, hogy nemegyszer egy-egy mérkőzés szolgált a felgyülemlett feszültség levezetéseként. 1992-ben a BEK első fordulójában a Slovan Bratislava–Ferencváros találkozón a szlovák karhatalmisták brutálisan szétverték és ütlegelték Pozsonyban a Fradi-drukkereket. Tíz esztendeje, egy DAC–Slovan szlovák bajnoki meccsen kísértetiesen hasonló jelenetek játszódtak le. S hogy ne csak mások szemében keressük a gerendát, a magyar drukkerek 1999-ben úgy érkeztek meg Pozsonyba, mint egy barbár sereg.
Noha a magyar tőkéből és kormányzati támogatásból is erősödő DAC egyre megbecsültebb csapata a szlovák élvonalnak, azért a riválisok elszánt fanatikusai a mai napig „Üsd a magyar fejét!” rigmussal kedveskednek a dunaszerdahelyieknek. Arányos ellencsapásként a Csallóközben olykor felhangzik a politikailag ugyancsak inkorrekt „Utálunk, szar Szlovákia!” köszöntés.
A magyar válogatott szurkolótáborának van felvidéki szárnya, amelynek tagjai bizonyára egy pillanatig sem tépelődnek, melyik csapatnak is drukkoljanak. Csendesebb és szélesebb tömegek terén e választás már messze nem ilyen könnyű és egyértelmű, de véletlenül se essünk abba a hibába, hogy innen akarjuk parancsba adni, kinek is szurkoljanak a szlovákiai magyarok – noha természetesen ideális esetben a magyar labdarúgó-válogatott a nemzetegyesítés egyik letéteményese.
S hogy ez mennyire nem elméleti, hanem gyakorlati kérdés, arról a somorjai születésű, 31-szeres szlovák válogatott Pinte Attila esete árulkodik. Pinte 1999-ben a pozsonyi (0-0) és a győri (0-1) magyar–szlovák mérkőzésen is szerepelt a szlovák válogatott tagjaként. S még ennél is kényesebb helyzetbe került: Pozsonyban – a gólvonalról kivágva a labdát – vereségtől mentette meg a szlovák csapatot, Győrben pedig ő készítette elő a győztes vendégtalálatot.
– A két mérkőzés előtt a magyar himnuszt hallgatva borsódzott a hátam, ám ahogy elkezdődött a játék, nem tehettem mást, profi futballistaként annak a csapatnak a győzelméért kellett mindent megtennem, amelynek a mezét viseltem – elevenítette fel a két évtizeddel ezelőtti eseményeket.
A kétlábas támadó egy év múlva a Ferencváros játékosa lett, s nyert 2001-ben magyar bajnoki címet, amit a mai napig pályafutása talán legszebb sikereként emleget. A 2008-as attakot – a pályáról nézve az eseményeket – a DAC futballistájaként szenvedte el, később utánpótlásedzőként is dolgozott Dunaszerdahelyen, az ősszel, főnöke, Michal Hipp menesztéséig Szombathelyen ténykedett pályaedzőként – aligha túlzás, születése óta magyar–szlovák kettős hatás alatt éli az életét. S azon kevesek közé tartozik, akik mindkét ország labdarúgását belülről ismerik.
Pinte Attilát Mátyus János sem tudta megállítani 1999-ben
Fotó: Nemzeti Sport
– A magyar és a szlovák bajnokság nagyjából azonos színvonalú, ám lényeges különbség, hogy Magyarországon sokkal nagyobb érdeklődés, megbecsültség övezi a sportágat, aminek idővel az eredményekben is meg kell mutatkoznia. Válogatott szinten viszont inkább a szlovákok felé billen a mérleg nyelve, hiszen mindegyik játékosuk külföldi bajnokságban szerepel, néhányan pedig – mindenekelőtt Hamsík, Skriniar, Skrtel és Rusnák – világszinten is jegyzett sztárok – mondta, s nehéz lenne vitatkozni vele. A magyar szurkolók önbecsülésüket azzal szokták mentegetni, hogy mi viszont királyokból állunk jobban.
Pinte szerint telt ház lesz a mérkőzés idejére elkészülő új, 23 ezer fő befogadására alkalmas pozsonyi arénában, s az elmúlt évek szlovák sikerei dacára a „felvidéki magyarok közül biztosan sokan a magyar szektorban foglalnak majd helyet”. Kérdésünkre, hogy ő maga kinek fog szurkolni, így felelt:
– A jó játéknak.
Látlelet nemcsak a futball, hanem Kárpát-medencei létünk mindennapjaiból.
Nagyobb iram, hiányos technika
A 13-szoros válogatott Kalmár Zsolt a szlovák Fortuna-liga bronzérmese, a dunaszerdahelyi DAC 1904 karmestere. A naponta szülővárosából, Győrből a Csallóköz fővárosába ingázó középpályás úgy ismeri a szlovák futballt, akár a tenyerét.
– A sorsolás után az volt az első gondolatom, hogy közepesen erős csoportba kerültünk, a világbajnoki ezüstérmes horvátok, a friss aranylabdás Luka Modriccsal az élen kiemelkednek a mezőnyből, de a walesiekkel és a szlovákokkal szerintem nagyjából hasonló játékerőt képviselünk. Meggyőződésem, hogy Marco Rossi nyerő taktikát fog kidolgozni, s ha tartjuk magunkat az utasításaihoz, akkor sikerrel szerepelhetünk – mondta Kalmár, aki az őszi Nemzetek Ligája-selejtezőkön stabil helyet követelt magának a nemzeti együttesben.
Rossi – aki a 2017–2018-as idényben a DAC 1904 csapatát dirigálta – többször is elmondta, hogy szerinte a szlovák bajnokság irama felülmúlja a magyar NB I-ét, cserébe viszont a magyar labdarúgók technikásabbak a szlovákoknál.
– Ez szerintem is így van – helyeselt Kalmár.
– Nekem nem okozott gondot felvenni a szlovák futball tempóját, mert előtte a Bundesligában és a dán bajnokságban játszottam, de amúgy tényleg hihetetlenül izgalmas és hatalmas iramú meccsek jellemzik a Fortuna-ligát. Technikailag azonban mi, magyarok jobbak vagyunk. Az biztos, hogy a március 21-i nyitányon Pozsonyban óriási meccset játszunk a szlovákokkal, amire mindkét oldalon nagyon készülnek a játékosok és a szurkolók egyaránt.
Például Lubomir Satka, a DAC szlovák válogatott középhátvédje is.
– Lubomirral kitárgyaltuk már az esélyeket, mindketten reméljük, hogy ott leszünk a pályán március 21-én. A jó rajt félsiker, egy idegenbeli győzelem a szlovákok ellen meglendítené a válogatottat. Egyébként a DAC stábjából most többen is a szlovák válogatotthoz kerültek – talán a jó bajnoki szereplésünk hatására –, így például dr. Fegyveres Zsolt csapatorvos és Fedor Patrik szertáros is, vagy ahogy utóbbit manapság nevezik előkelően, az „equipment manager”. Szóval megy a tippelgetés, a találgatás, az ugratás, az erőviszonyok méricskélése, de én mindig csak a soron következő feladatra összpontosítok, meg sem kísérlem kitalálni, hogy hány pont lenne elegendő a továbbjutásunkhoz.
Erik Pacinda, aki az elmúlt idényben ugyancsak a DAC-ot erősítette, most már a cseh Viktoria Plzen csatára, ő is válogatott kerettag, miként a még most is Dunaszerdahelyen futballozó Tomás Huk is.
– Pavel Hapal, a szlovák válogatott cseh nemzetiségű szövetségi kapitánya jobbára légiósokból állítja össze együttesét, vagyis a bajnoki meccseken nemigen találkozunk válogatott futballistákkal – folytatta Kalmár. – Négy kiemelkedő képességű játékost neveznék meg: Milan Skriniart, az Internazionale középhátvédjét, Marek Hamsíkot, a Napoli csapatkapitányát, Ondrej Dudát a Herthából és a veterán Martin Skrtelt, aki egykor a Liverpool védelmének erőssége volt, de ma már a Fenerbahcéban futballozik.
