– Hol, milyen körülmények között nézte a magyar-osztrákot, mert afelől semmi kétségem, hogy nézte, sőt, végigszurkolta – kérdeztük az Aranycsapat Alapítvány elnökétől, a Kárpát-medencei összmagyar diáksport-mozgalom lelkétől.
– A margitszigeti Iharos Sándor atlétikai stadionban, kommentátorként, ahol az Európa-bajnokság idején ezrek nézik óriási kivetítőn a mérkőzéseket. Már Szalai Ádám góljánál kicsordultak a könnyeim, amikor pedig Stieber Zoltán beemelte a labdát az osztrák kapuba, magamon kívül voltam.
– Mit szól Szalaihoz?
– Azt, hogy a közönség füttykoncertben tört ki, amikor a meccs kezdetén a televízióban ismertették az összeállításokat, és Szalai nevéhez ért a szpíker. Később is lehurrogták, ha labdához ért – ismerjük el, alig akadt jó megmozdulása a 62. percig –, hogy aztán a gólja után a szurkolók mindent megbocsássanak neki. Mint ahogy én magam is.
– És mit szól Bernd Storckhoz?
– Fantasztikus érzéke van ehhez a szakmához, eddig minden kockázatos húzása bejött, márpedig egymás után vállalkozik olyan megoldásokra, amelyeket más edző nem merne meglépni. Nézzük sorjában. A norvégok elleni első pótselejtezőn beállította a fél évig a klubjából is száműzött Kleinheisler Lászlót, aki győztes gólt rúgott Oslóban! Aztán a visszavágón beállította centerbe Priskin Tamást, az elvileg csak negyedik számú magyar centert, és ő világra szóló bombagólt lőtt. Tegnap azzal a Szalaival kezdett a középcsatár posztján, akit az egész ország kiutált nemcsak a csapatból, hanem a keretből is, mi több, a gyatra első félidei teljesítménye dacára a pályán hagyta – és erre a 62. percben begyötörte a győztes gólunkat. Majd a gólja után közvetlenül lecserélte a hőssé magasztosult Szalait és a mezőny legjobbját, Kleinheislert, beállította Priskint és Stiebert – előbbi gólpasszt adott utóbbinak, aki élete legszebb góljával bebiztosította a győzelmünket. Stieber gólja különben nálam Messit idézi…
– Nem túlzás ez?
– Cseppet sem. Messi hasonló gólt rúgott tavaly Manuel Neuernek, miután lefektette Boatenget a gyepre. Az argentin is a jobb lábával bökött alá a labdának, ahogy Stieber Zoli barátunk is.
– Mit jelent ez a győzelem?
– Az egész magyarságnak örömkönnyeket Oaklandtől Székelyudvarhelyig, az itthoniaknak, az elszakított területeken élő honfitársainknak, s a nyugati diaszpórának egyaránt. Mint mondtam, én is megkönnyeztem, s amikor a 2-es villamossal mentem hazafelé a Margitszigetről a meccs után, mindenki örömmámorban úszott, az autósok dudáltak, mindenki barátja volt mindenkinek. Ez a csodálatos siker végre egybe forrasztotta a nemzetet.
– Előre megérezte ezt a bravúrt?
– Most mondhatnám, hogy igen, de ez nem lenne igaz. Előzetesen döntetlenre tippeltem – kishitű voltam.
– Mi lesz most?
– Nagyon észnél kell lennünk, a földön kell maradniuk a fiúknak, két lábbal. Most van szükség az alázatra, nehogy lebecsüljék Izlandot, mert a vikingek remekül játszottak Portugália ellen, rászolgáltak az egy pontra. De most már azt mondom, legyőzzük őket, mert kreatívabb játékosaink vannak.
– Ezzel a győzelemmel véget ért a magyar futball harminc szűk esztendeje?
– Igen. Meggyőződésem, hogy beindult a labdarúgásunk. Azt nem mondom, hogy mostantól minden Eb-re és vb-re kijutunk, de mivel megjött a játékosaink önbizalma – mert meggyőződésem szerint a tudás eddig is megvolt, csak az önbizalom hiányzott –, rendszeresen ott leszünk a nagy nemzetközi tornákon, és nem is csak epizodistaként.