Az olimpiákat követő kontinenstornák általában kalkulálhatatlanok, hiszen a résztvevők jelentős része új kerettel toppan be. Csoportellenfeleink, a Malmőben tulajdonképpen hazai pályán szereplő dánok – Koppenhága tíz perc vonattal – szövetségi kapitánya, Klavs Bruun Jörgensen például máris leszögezte: „Hosszú távú építkezésbe kezdtünk, nem olyan csapatot állítunk össze, amely most az egyszer éremesélyes, aztán szétszéled, hanem olyat, amely világversenyek során sikeres maradhat.”
A másik skandináv óriásnál is négy évre előre gondolkodhatnak, hiszen a babát váró győri beállós, a 33 éves Heidi Löke mellett a sportág másik emblematikus figurája, a 32 esztendős szélső, Linn-Kristin Riegelhuth is kimarad. A norvégok azért általában tudják, mit miért tesznek, hiszen az eddigi 11 Eb-aranyból hat az övék, míg további három a fentebb előre mentegetőző dánoké.

Klivinyi Kinga jobbkezes bombáira nagy szükség lesz Malmőben
Azt persze nem állíthatjuk, hogy az Eb tét nélküli, a magyar válogatott 2000-es, bukaresti diadalát sem „áraztuk le”, csak mert a sydney-i olimpia után zajlott, több tartalékos riválissal szemben. Hisz győzni mindig remek érzés, ráadásul az első három közvetlenül kijut a jövő decemberi, franciaországi vb-re. A többiek oda-visszavágós selejtezőre kényszerülnek, amelyen az előkvalifikációs tornák hét továbbjutója mellett az Eb-ről 11-en indulhatnak. A kilenc pár kilenc kiemeltje az Európa-bajnokság 4–12. helyezettje lesz. Ez is egy érv amellett, miért kell bejutni a középdöntőbe.
A négy kvartettből négyszer hárman lépnek tovább, egymás elleni eredményeiket magukkal viszik, a mezőny AB és CD ágra, két hatosra oszlik. Az ottani első kettő keresztben elődöntőzik, a harmadikok az 5–6. helyért játszanak. Ha a mieink itt is versenyben lennének, az már a bravúr kategóriája; de erről bővebben hétfőn.
Csoportbeosztás
A csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia.
B csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország.
C csoport (Malmö): Montenegró, MAGYARORSZÁG, Dánia, Csehország.
D csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország.
Szegeden és Dániában
A férfiak még a BL soros fordulójára készülnek. A Mol-Pick Szeged a vendég Celje mai legyőzésével kilenc forduló után az 1. vagy a 2. helyen állhat majd a B csoportban. A csongrádiak november 12-én 31-25-re nyertek Szlovéniában. A Veszprémnek az A csoportban a Silkeborgnál kell javítania azok után, hogy oda-vissza kikapott a PSG-től. Reálisan már csak a 3. helyre van esély, ehhez győzni kell holnap Dániában.