„Märcz Tomit azóta ismerem, amikor még a Savonában pólóztam. Aztán később Reccóban is összekerültünk, nagyon jó a kapcsolatunk” – kezdte telefonbeszélgetésünket a pesti születésű Giorgetti Nápolyból, merthogy ez idő szerint a Canottieri játékosa, épp most jutottak be a Final Fourba az Olasz Kupában.
Alex édesanyja magyar, a játékos kisgyermekként a Margitszigeten tanulta a vízilabda alapelemeit Kiss Józsefnél az Újpestben, folyékonyan beszél magyarul, bár érződik az idegen akcentus. Szép karriert futott be, 2011-ben Sanghajban világbajnok lett a Settebellóval, egy évre rá a londoni olimpián ezüstérmes, majd a 2014-es Eb-n bronzérmes. Aztán a riói játékokra már nem vitte ki Alessandro Campagna szövetségi kapitány.
„Úgy érzem, ott lett volna a helyem, mint ahogy 2008-ban Pekingben is. Két olimpiát elvettek tőlem, és tavaly júniusban elhatároztam, hogy befejezem az olasz nemzeti együttesben. Minden vágyam az, hogy magyar válogatott lehessek. Szeretnék játszani a budapesti vb-n, a szülővárosomban” – hangzott a honfiúi érzelmek manifesztációja.
A kérdésre, hogy tudja-e a magyar himnuszt, rávágta: „Persze hogy tudom, és azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy ima. Katolikus lévén mélyen megérint, és azt is tudom, mennyit szenvedtünk mi, magyarok a történelem során.”
Ez idáig rendben is lenne, mint ahogy az is, hogy kérdésünkre Märcz kapitány leszögezte: Giorgettivel nem lenne gyengébb a válogatottunk, sőt.
Egykori reccói klubtársának, a balkezes Fradi-klasszisnak, Madaras Norbertnek kissé árnyaltabb a véleménye: „Évekig játszottam Alexszel, pontosan tudom, hogy sokan mit nem szeretnek benne. Igen, minden határon túlmegy a szemtelensége, ám nem mondom, hogy nem férne be a válogatottba. A gond az, hogy azon a poszton játszik, a kapásoldalon, ahol hemzsegnek a remek játékosok: Varga Dénes, Manhercz, Bátori, Erdélyi, Kovács Gergő… Több sebből vérzik az ügy, meggondolatlanság volt Alex részéről, hogy csak úgy rázúdította a honosítási szándékát a magyar vízilabdás társadalomra.”
Kovács István, az Újpest egykori edzője, a Szolnok szakmai igazgatója tömören fogalmazott: „Jó helyen van ő ott, ahol most van… Két éve Kazanyban, a vb-n is mutogatott a mieinknek, a válogatott játékosaink egy emberként nem kérnek belőle, teljesen felesleges lenne egy majdnem harmincéves pólóst honosítani, aki már nem is kellett az olaszoknak. Főleg, hogy nem Filip Filipovicsról, a világ legjobbjáról beszélünk…”
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke először az ügy jogi vonatkozásait tisztázta: „A praxisomban két játékos honosítását kísértem végig. Gergely Istvánt két hét alatt sikerült megszereznünk Szlovákiából, az új-zélandi Rebecca Parkes magyarítása már hosszabb folyamat volt, de sikerült. A FINA-nak egyetlen kikötése van: legalább egy évnek kell eltelnie a pólós legutolsó, az előző hazája színei-ben lejátszott válogatott meccse óta, ezt már meghaladtuk. A másik kérdés bonyolultabb. Hogy Alex pimasz játékos-e? Szerintem a mi sportágunkban az egészséges pimaszság már-már alkalmazási feltétel. Fontos a csapategység megőrzése, a játékosok közérzete, de egyvalami mindent felülír: az eredmény. A szövetségi kapitánynak tudnia kell, hogy mennyit hoz és mennyit visz Giorgetti beválogatása. Ha Tomi a segítségemet kérné, segítenék. De magamtól nem avatkoznék be az ügybe. Egy biztos: Alex kiváló pólós, és az olaszok vele el tudták verni a rendkívül erős magyar és szerb válogatottat is.”
A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem. Minden csak azon múlik, hová tesszük ki a vesszőket.