– Hogy is van a sztori: six cokes and seven up?
– Nem így pontos. Egy vacsoránál, talán Warendorfban, de lehet, hogy inkább San Antonióban, italt rendeltünk. Ment a kör: one beer, two beers, így kértek előttem hatan is sört, és én hetedikként mondtam, hogy seven up.
– Jól tudom, hogy a poénon felül azért, mert sohasem iszik alkoholt?
– Így van, sört és bort sohasem. Pálinkát is csak egészségügyi megfontolásból, ha gyengélkedik a gyomrom, és alkalomhoz illően néha kevés pezsgőt.
– Hogy szól a kedvenc öttusasztorija?
– Olyan nincs, mármint hogy egyetlen kedvenc. Ha összeülnénk, előadóestet tarthatnánk, és talán a feléig el is jutnánk…
– Rendben, de ha úgy teszem fel a kérdést, hogy amelyikben ön is szerepel?
– Ha már a szöuli győzelmünk jubileumát ünnepeljük, akkor talán az jut eszembe, hogy amikor még az olimpia elején, az eredményhirdetésünk után, nyakunkban az érmekkel összefutottunk Papp Lászlóval, akkor Laci bá így köszöntött minket: „De jó, már van négy aranyérmünk?” Mondtuk neki, hogy csak kettő az a négy, de ennek is nagyon örülünk. Nyert már egyet Darnyi is, és ha az ökölvívók is hoznak kettőt-hármat, akkor garantált a jó szereplés. Szerencsére végül tizenegy lett belőle. Az este aztán úgy alakult, ahogyan kell, az sem vetett véget neki, hogy az olimpiai faluban átszóltak a szomszédból: kicsit szerényebben. Lennénk mi szerények, ha volna mire… – feleltük. Ezt a dumát azóta hallani fűtől-fától, de hitem szerint ez az eredeti változat.
– Mintha mára kikoptak volna a sztorik az öttusából. Mi ennek az oka?
– Nemcsak az öttusából. az egész sportból kikopott az a fajta összetartás, ami még minket jellemzett. De nemcsak az egyéni, hanem a csapatsportágakból is, ahol pedig jelentősége is lenne. Nekünk elképzelhetetlen volt, hogy ha négy-öt klubból tizenketten összejöttünk a válogatottban, akkor noha három-négy helyért küzdöttünk, ne együtt készüljünk.
– A kajak-kenuban hovatovább eluralkodott az egy edző, egy versenyző modell. Hogyan fogadja ezt az új világot?
– Megértéssel, de egyben sajnálattal. Az eredményesség minden egyebet felülír, de megközelítőleg sincs már meg az a hangulata a sportnak, mint évtizedekkel ezelőtt.
– Ennél is nagyobb baj, hogy az öttusából az eredmények is kezdenek kikopni. Mire gondolt, amikor arról értesült, hogy a tegnap véget ért mexikói világbajnokságon eleve csak két magyar férfi versenyző élte túl a selejtezőt, és Demeter Bence a 12., Regős Gergely pedig a 13. helyen végzett?
– Arról se feledkezzünk meg, hogy női csapatunk zsinórban harmadszor lett világbajnok. Egy nemzet öttusasportjának az erejét elsősorban a csapat eredménye mutatja. Mert ahhoz, hogy legyen sikeres csapat, legalább tíz öttusázó kell. A férfiak eredménye kétségtelenül lesújtó. Nehéz megemészteni, hogy magyar öttusázó kiesik a selejtezőben. A szövetségi kapitány, Martinek Jani barátom mentségére szól, hogy csikócsapattal vettünk részt a vb-n.
– Kasza Róbert nem épült fel a sérüléséből, Marosi Ádám viszont egészséges, csak éppen a „nagy” világbajnokság helyett a katonai vb-re készül. Normális ez így?
– Ádám nem mai gyerek, és már száz bőrt lehúztunk róla. Az idei vb-n még nem lehetett olimpiai kvótát szerezni, ezért nem történt tragédia. A távollétében Martinek Jani eggyel több fiatalt bedobhatott a mély vízbe. Az olimpiai kvóta megszerzésére azonban továbbra is Marosinak, Kaszának és talán Demeternek van a legtöbb esélye. A legnagyobb gond még csak nem is az idei szereplés, hanem egyrészt a csapatverseny lekerülése az olimpiai programról, másrészt az egynapos öttusa. Emiatt csökkent a sportág sportolói bázisa és marketingértéke is.
– Eszerint is szerencsés korban volt öttusázó. Mindent megnyert, amit meg lehetett, leszámítva az egyéni olimpiai aranyat. Van emiatt hiányérzete?
– Álságos lenne azt felelni, hogy nincs, mert jó lett volna egyéniben is nyerni. De bennünket anno úgy nevelt doktor Török Ferenc, hogy a csapat az első, és ha csapatként jól szerepelünk, akkor egyéniben is biztosan lesz jó eredmény.
– Úgy tartják, hogy Szöulban a lovaglásban úszott el a jó eredménye. Nem mond ennek ellent, hogy három szám után még harmadik volt?
– Nem, mert vívásban szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy én voltam a legjobb, és az úszás is jól ment. Ám azt nem tudtam ellensúlyozni, hogy gyenge lovat sorsoltam, és csak 876 pontot lovagoltam.
– Amikor egyeztettük az interjút, akkor Rómába tartott, úgy beszélgetünk, hogy úton van Tapolcára…
– …és holnap indulok Szöulba.
– Helyben vagyunk. Élvezi a munkáját a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatójaként?
– Messzemenőkig. Sportvezetőként eljutottam oda, ahová mindig is vágytam. A minap magam is végiggondoltam, hogy ennyire sűrű évem talán még sohasem volt. De például a szöuli látogatást nem hagyhattam ki. Már csak azért sem, mert 1989-ben lesz harminc éve, hogy Magyarország és a Koreai Köztársaság felvette a gazdasági kapcsolatot. Ahogy harminc éve, úgy most is a magyar sportolók jelentik a hivatalos programok nulladik pontját. A férfi kajak négyes tagjaival utazom, remélem, hogy sikerre visszük ezt a küldetést.