Régi vesszőparipám, hogy szoros korreláció mutatható ki futballunk mindenkori állapota és a játékosok, illetve edzőik, menedzsereik nyilatkozatainak színvonala között. Ahogy szigorúan monoton módon eljutottunk az évszázad mérkőzésétől a marseille-i katasztrófán át a sokunknak történelmi mélypontot jelentő, másfél évvel ezelőtti vb-selejtezőn Andorrában elszenvedett 1-0-s vereségig, úgy lettek évről évre egyre semmitmondóbbak, sablonosabbak labdarúgóink, edzőink verbális megnyilvánulásai.
A legfrissebb elborzasztó példa Szoboszlai Dominik esete. Tele van az olasz és a magyar sajtó is annak a papírfecninek a sztorijával, amelyre állítólag Fabio Paratici, a Juventus sportigazgatója felírta a Salzburg 18 éves középpályásának nevét, az alábbi megjegyzés kíséretében. „loan+10”. Ez annyit jelentene, hogy az olasz bajnokcsapat kölcsönvenné honfitársunkat, majd tízmillió euróért meg is vásárolná.
A Nemzeti Sport természetesen érdeklődött Szoboszlainál, mit szól a szenzációs információhoz – amellyel azonnal a magyar transzfer-örökranglista második helyére ugrana, nála drágábban csak Dzsudzsák Balázs kelt el, kétszer is, egyszer amikor 19 millióért megvette a Dinamo Moszkva az Anzsi Mahacskalától, előzőleg pedig a PSV-ből az Anzsihoz történő 14 milliós átigazolása alkalmával.
„Figyu, még mindig nem térek magamhoz, nem hiszem el, hogy Ronaldóval egy csapatban játszhatnék! Amikor meghallottam a hírt, padlót fogtam, és persze rögtön beugrott, hogy a Juvénél legalább évi két-hárommillát kereshetek majd, persze euróban, és megvehetem a Lamborghinit, a legmenőbb verdát. És képzeljétek, akár Bajnokok Ligája-döntőben is pályára léphetek! Otthon meg mindenki tehet egy szívességet, aki eddig csak ócsárolta a magyar futballt.”
Szoboszlai persze nem ezt mondta, elkalandozott a fantáziám, a saját elképzelt reakciómat adtam Szoboszlai szájába. Az ő nyilatkozata ugyanis a valóságban így festett: „Nagyon megtisztelő, hogy felkerült [a cetlire] a nevem, mindennap azért dolgozom, hogy előrébb jussak a megkezdett úton, de egyelőre nem téma az átigazolásom. Ezeket a kérdéseket a menedzserem kezeli, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kizárólag a futballra összpontosíthatok.”
Tessék?! Ezt mondja egy 18 éves srác, amikor szóba kerül a neve a Juventusnál? Beszél így élő ember, amikor szembesítik karrierje legnagyobb lehetőségével?
Az a baj, hogy igen, beszél, ha az illető magyar futballista. Akibe öntudatra ébredése pillanatától kezdve beleverték, hogy csak közhelyekben, politikailag korrekt mondatokban szabad fogalmaznia, mert abból nem lehet nagy baj. Nehogy véletlenül megsértsen bárkit is, esetleg elhagyja a száját egy eredeti mondat. Ha valaki azon szocializálódott, hogy az egyszeri futballedző, az utóbbi negyven év legjobb magyar labdarúgója minden nyilatkozatát ezzel a briliáns fordulattal fejezi be: „Megyünk tovább!”, akkor miért várjuk el egy tizennyolc éves fiútól, hogy önálló gondolatokat fogalmazzon meg egy Juve-ajánlat hallatán?
Valaha Kazinczy Ferenc azt mondta, hogy nyelvében él a nemzet. Ha futballunk háza táján nézünk körül, kénytelenek vagyunk kiegészíteni a szállóigét egy szócskával: sajnos…