Amikor három hete a Magyar Sportlövők Szövetsége sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozatot nyitó csangvoni világbajnokságra válogatottunk egy kvóta megszerzésének reményében utazik ki, még azt gondoltuk, túlságosan pesszimista a szakvezetés, de kedden megállapíthattuk, hogy nagyon is optimista volt.
A Koreai Köztársaságban a vb-nek még nincs vége, ám az már egészen biztos, hogy versenyzőink egyetlen helyet sem szereztek a 2020-as tokiói olimpiára. Kedden női skeetben Pongrácz Bianka a selejtezőben a 36. helyen végzett, vagyis nagyon messze volt a nyolcas döntőtől, a kvótához pedig – miként a többi egyéni számban – csak a legjobb négy jutott. A vb-n férfiskeetben nem lesz magyar induló, és az önmagában is lelombozó, hogy a tokiói játékok műsorán levő tizenöt szám közül hatban senkit sem indítottunk a vb-n, ami csak részben magyarázható a távoli helyszínnel, a költségtakarékossággal.
Kvótaesélyeink persze így is voltak, hiszen a junior-vb-1. Péni István úgy érkezett meg a vb-re, hogy két olimpiai számban – kisöbű sportpuska összetett, légpuska – világranglista-vezető, de most be kellett érnie a 9. és 12. hellyel. Tény, hogy összetettben a lehető legkisebb különbséggel maradt le a döntőről, az alapversenyben a hetedik és a nyolcadik is ugyanannyit lőtt, mint ő, csak éppen nekik több belső tízesük volt. S ha Péni utolsó, 120. lövése nem kilences, akkor simán finalista.
Légpuskában a világbajnok Sidi Péter 11. lett, míg a nőknél az Eb-1. Csonka Zsófia sportpisztollyal elért 19. helye lett a legjobb eredményünk. Az egyéni számokban Tokióban huszonkilencen lépnek majd lőállásba, a házigazda japánoknak automatikusan jár egy kvóta, s mivel most négy kelt el, még bőven van kiadó hely. Az európai versenyzők számára négy világkupa, az Eb, az Európai Játékok és egy európai kvalifikációs verseny kínál esélyt, de ezekről már csak ketten érnek révbe, továbbá egy lövő a világranglistáról is kvalifikál. S ahogy haladunk majd előre az időben, úgy remeg meg egyre jobban a kéz…

Péni István éppenhogy nem jutott be a fináléba
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A világbajnokságon eddig a nem olimpiai számokban sem termett babér a mieinknek. A futócéllövők 50 méteres számában egyáltalán nem örülhettünk a csapatunk hatodik helyének, hiszen itt hat együttes indult. Péni hetedik helye a kisöbű sportpuskások fekvő testhelyzetű számában 60 induló között már vállalható, és az UTE 21 éves versenyzője, miként Sidi is, 300 méteren még két számban megcélozhatja a dobogót.
Nagy szerencse, hogy Csangvonban junior-világbajnokság is zajlik, mert a fiatalok versenyében vannak sikerélményeink. Az ifjúsági olimpiára készülő, 18 éves Pekler Zalán a szabadpuska fekvőszámában, majd összetettben egyaránt ezüstérmet szerzett, utóbbiban pedig csapatban Prágai Patrik és Vas Péter társaságában egy bronzot is. A lányoknál pedig az Egri Viktória, Komáromi Krisztina Panna, Fábián Sára Ráhel trió lett bronzérmes a sportpisztolyosok csapatversenyében. S mivel a világbajnokság éremtáblázatán a felnőttek és a juniorok eredményét együtt könyvelik el, a két ezüst- és a két bronzéremmel Magyarország is ott van a tablón, a 28. helyen.
A pénteki zárásig itt még előrébb is léphetünk, de az a lista, amely a Dél-Koreában olimpiai kvótához jutott huszonegy országot lajstromozza, velünk már nem fog bővülni.