A FINA közleményében jelezte, felkérte a The Times-t, hogy a szövetséggel ossza meg azokat az információkat, esetleges bizonyítékokat, amelyek segíthetik az ügy kivizsgálását. A FINA hangsúlyozta: elsődleges feladata, hogy megvédje a tisztán készülő úszókat, és zéró tolerancia van érvényben a tiltott teljesítményfokozókat használókkal szemben.
A brit napilap szerint Szergej Portugalov, az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) novemberben eltiltott korábbi főorvosa kapcsolatban állt az úszókkal is. A The Times – amely a doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezi Portugalovot -, hangsúlyozta, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, legutóbb múlt csütörtökön a világ- és Európa-bajnok Julija Jefimova meldoniummal. Az Orosz Úszó Szövetség visszautasítja a lapban megfogalmazott vádakat.
„2009 óta, amikor Portugalov első ízben felajánlotta +segítségét+ az orosz úszóknak, 23 versenyzőt tiltottak el dopping miatt, az elmúlt évtizedben pedig összesen mintegy 40, vizes sportot űző versenyző bukott le” – írja a lap. Hozzáteszi, az úszókon fokozódhat a nyomás, s még a riói játékokról való kizárásuk is felvetődhet, ha a vizsgálatok bebizonyítják, hogy az orvos, akire élethosszig tartó eltiltás kiszabását javasolta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), aktív szerepet játszott az orosz úszóválogatott doppingolási rendszerének kialakításában.
Az ARD kép- és hangfelvételei alapján 2014-ben kirobbant orosz doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tavaly novemberben felfüggesztette a VFLA-t, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott.
Az elmúlt hetekben a január elseje óta tiltólistán lévő meldonium miatt bukott meg sok sportoló. A meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. Ezzel bukott le többek között Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-torna győztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, valamint Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó.