– Mindent elmond a támadójátékunkról, hogy csak a 89. és a 91. percben volt egy helyzetünk meg egy lehetőségünk – Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője nem beszélt mellé, ő maga is elismerte, hogy csapata szombat este könnyűnek találtatott a Groupama Arénába. (Ahol tizenegyezer ember gyűlt össze, több, mint a másik öt helyszínen összesen.)
Ennek okairól a következőket mondta: – Négy belső védővel álltunk fel, mert négy szélső védőnk hiányzott, akiknek a játékát így nem tudtuk kamatoztatni. Nem tudtunk nyomást helyezni az FTC középpályásaira, kevés labdát szereztünk a középső harmadban. Bosszantó, hogy akkor kaptuk a gólt, amikor az nem volt benne a játék képében.
Így is lehetett látni, bár játék képe ide vagy oda, Bőle góljánál nem kellett volna a vendégek komplett védelmének lefagynia lest reklamálva; Sigér Dávid pedig az elmúlt másfél hónapban rászolgált arra a tiszteletre, hogy ne hagyják üresen húsz méterről kapura lőni. Az MTK ellen első ferencvárosi gólját szerezte, amit az eseménye rangjához illően meg is ünnepelt; de azt sem zárhatjuk ki, hogy meggyőző játéka további érdemekkel is járhat – amennyiben Marco Rossi is úgy gondolja, persze még nem most, a ma délutáni kerethirdetéskor.
Az NB I állása
1. Ferencváros 13 9 3 1 27-10 30
2. Honvéd 13 8 2 3 18-8 26
3. Mol Vidi 12 6 4 2 24-12 22
4. MTK 13 6 3 4 18-18 21
5. Debrecen 13 5 6 2 20-17 21
6. Mezőkövesd 13 5 4 4 21-17 19
7. Újpest 12 5 4 3 12-9 19
8. Paks 13 5 4 4 19-18 19
9. Puskás Ak. 13 4 2 7 14-19 14
10. Kisvárda 13 2 3 8 12-28 9
11. Diósgyőr 13 1 3 9 10-24 6
12. Haladás 13 1 2 10 11-26 5
A válogatottságra pályázó futballisták közül Dibusz Dénest nem tették próbára, Varga Roland ezúttal kimaradt a kezdőből, Böde küzdött, de nem szerzett gólt, Lovrencsics pedig úgy érezhette, a meccset a helyszínen megtekintő szövetségi kapitánynak is bizonyítania kell, mert rengeteget robotolt; a túloldalon Bognár István nem tudott vezéregyéniséggé előlépni.
A Ferencváros összességében tehát simán nyert, Szergej Rebrov mégis azt érezheti, ennél többet, még meggyőzőbb támadójátékot várnak tőle, helyesebben a csapatától. – Az európai kupákban a csapatok hatvan százaléka úgy nyeri meg a meccseit, hogy ők birtokolják kevesebbet a labdát – említett egy érdekes statisztikát.
Biztosan így igaz. Ám ez a magyar bajnokság. A Fradi is megtapasztalhatta, a nemzetközi porondon nem garancia a sikerre, ha idehaza kiemelkedik a mezőnyből. Az csak a szükséges minimum.
NB I, 13. forduló
Ferencváros–MTK 2-0 (2-0), Groupama Aréna, 10 067 néző, v.: Andó-Szabó. Gólok: Bőle (24.), Sigér (39.). Paks–Mol Vidi FC 0-4 (0-3), Paks, 1269 néző, v.: Kassai. Gólok: Pátkai (18., 56.), Nego (27.), Hodzic (34.). Mezőkövesd–Debrecen 2-2 (1-1), Mezőkövesd, 2532 néző, v.: Bognár T. Gólok: Koszta (18.), Molnár G. (72.), ill. Könyves (5.), Takács T. (86.). Újpest–Haladás 2-0 (0-0), Szusza Ferenc Stadion, 2350 néző, v.: Karakó. Gólok: Balázs (71.), Nwobodo (81.). Puskás Akadémia–Diósgyőr 2-1 (0-0), Felcsút, Pancho Aréna, 916 néző, v.: Pintér. Gólok: Arabuli (79.), Hegedűs J. (88.), ill. Tajti (81.). Kisvárda–Honvéd 0-3 (0-1), Kisvárda, 2685 néző, v.: Solymosi. Gólok: Holender (32., 69.), N’Gog (78.).