– Azt hiszem, már eddig is bebizonyítottuk, nem létszámkitöltőnek érkeztünk az Európa-liga csoportkörébe: versenyben akarunk lenni és versenyben is vagyunk a továbbjutásért – kezdte Marko Nikolics, a Mol Vidi szakvezetője a tegnapi, a Groupama Arénában rendezett sajtóértekezleten, a PAOK Szaloniki elleni összecsapás előestéjén.
– Azt szeretném, ha a sajtó is hozzászokna ahhoz, hogy a Vidi hétről hétre ezen a szinten játszik. Az elmúlt másfél-két évben megmutattuk, hogy bárkinek kellemetlen ellenfele tudunk lenni.
A szakember aláhúzta: az égvilágon semmilyen összefüggés nincs a szaloniki mérkőzés (amelyet 2-0-ra megnyert a Vidi) és a mostani összecsapás között.
– Biztos vagyok benne, hogy ellenfelünk most már a lehető legkomolyabban vesz bennünket, és a legjobb összeállításában fog pályára lépni, mivel a PAOK-nak is égető szüksége van a pontokra. Két hazai meccsünk van még hátra a háromból, örülök, hogy telt ház lesz a Groupama Arénában; a mi játékosaink nagyon megérdemlik a biztatást.
Nikolicstól megkérdeztük, látta-e a kedd esti Crvena zvezda–Liverpool BL-mérkőzést, és ha igen, milyen következtetéseket vont le a belgrádiak 2-0-s győzelméből.
– Bár jómagam a Partizanhoz kötődöm, természetesen örülök honfitársaim sikerének. A tanulság számomra egyértelmű: a futball még mindig játék, nem pedig üzlet. Hozzáteszem: hála istennek! A szenvedély és a szív csodákra képes, felülírhatja a klubköltségvetések közötti, esetenként nyomasztó különbséget is. Ami minket illet, mélységesen tiszteljük a PAOK-ot, amely nagyszerű csapat, de a tiszteletünk csak a kezdő sípszóig tart, utána már csak a szív számít. Visszakanyarodva a Crvena zvezda bravúrjára, olyan okosan, taktikusan játszottak a belgrádiak, mintha előzőleg megnézték volna a mi szaloniki meccsünk videóját. Ez persze csak tréfa…

Stopira (balra) két hete góllal járult hozzá a győzelemhez
Fotó: Reuters
Kovács István, a Vidi válogatott támadója ugyan nem látta a Zvezda győzelmét, de természetesen tudott az eredményről.
– Mindig örülök a kicsik győzelmének, mert visszaadja a futballba vetett hitemet, és továbbra is hihetek abban, hogy a pályán nem a pénz játszik, hanem hús-vér futballistákból álló két csapat. Az ilyen eredmények nekünk is reményt adnak, hogy egy viszonylag kis költségvetésű klub is legyőzheti az óriásokat. Sokan kérdezik, miért megy nekünk jobban idegenben, mint otthon, és erre talán az a válaszom, hogy vendégségben nem várnak el tőlünk olyan eredményeket, mint idehaza. Nem arról van szó, hogy rosszul kezelnénk a nyomást, sőt meg kell mondanom, örülök annak, hogy most efféle lélektani problémákkal kell megküzdenünk, mert ez azt jelenti, hogy még reálisan versenyben vagyunk a továbbjutásért.
Az Európa-liga L csoportjának állása: 1. Chelsea 9 pont, 2. PAOK 3 (4-4), 3. Vidi 3 (2-3), 4. BATE 3 (4-7). A csoport másik mai mérkőzése: BATE Boriszov–Chelsea 18.55.
FOGADKOZNAK A GÖRÖGÖK
Razvan Lucescu, a PAOK vezetőedzője kijelentette: „Nem fogjuk elkövetni még egyszer azt a hibát, hogy lenézzük a Vidit!” Nagyon fontosnak nevezte a mai mérkőzést, amely előtt ők nem számolgatnak, egyszerűen csak felkészülnek, kimennek a pályára, és megpróbálják a legjobbat nyújtani. „Mindenképpen győzni akarunk” – jelentette ki. Razvan Lucescu szerint nem számít, hogy papíron melyik a jobb csapat, csak az a lényeg, a pályán melyik tud jobb teljesítményt nyújtani, melyik hibázik kevesebbet. Itt nincsenek könnyű meccsek, ezért is fogják komolyan venni a Vidi elleni visszavágót. (P. Gy. L.)