Akár az is lehetne a szlogen Berlinben, az atlétikai Eb szurkolói zónájában, a Vilmos császár emléktemplom szomszédságában, hogy „egyet sem fizet, de kettőt kap”. Mert amíg az olimpiai stadionban nem kezdődik meg az esti program, addig az érdeklődők a glasgow-i úszó-Eb történéseit követhetik figyelemmel – ha már egyébként is multisport-Eb zajlik kontinensünkön, és a két házigazda a skót város és a német főváros.
Berlin jellegzetes templománál, amelynek a II. világháborúban lebombázott tetejét nem állították helyre, a 2016-os karácsonyi vásárban itt elkövetett terrortámadás áldozatai előtt is fejet hajthatunk, a nevüket a lépcsőbe gravírozták, és most is mécsesek emlékeztetnek a szörnyűségekre. A téren pedig betontuskók, nehogy egy eszement újra a tömegbe hajthasson.
Mert a téren most is nagy a népsűrűség, temérdek program várja az érdeklődőket, s persze az atlétika dominál. A vállalkozókedvűek hozzáértők segítségével lemérhetik, hogy mennyire robbanékonyak, milyen nagyot tudnak helyből ugrani, és egy masina segítségével még a gerelyhajításba is belekóstolhatnak. A kalapácsvetésbe nem, pedig ide mi is tudnánk egy szakértőt delegálni.
Halász Bence tegnap éppen itt, a szurkolói zónában kialakított színpadon vehette át a kedden 77,36 méteres eredménnyel szerzett bronzérmét. S az eredményhirdetés után sem szusszanhatott, mert a berlini magyar nagykövetségre volt hivatalos egy kisebb fogadásra, s persze a médiaérdeklődés sem lanyhult, igencsak sűrű lett versenyzőnk élete.
„Eléggé lemerültem már kedden is, főleg fejben, este nem is csaptunk nagy ünnepséget, csak egy szolid koccantás volt. Ma sem akadt nagyon sok szabad percem, majd talán este lesz. Itt van az anyukám, és az egyik bátyám, Bálint, úgy tervezzük, hogy beülünk valahova” – fogalmazott kora este érdeklődésünkre a szombathelyi Dobó SE 21 éves versenyzője.

Két lengyel mellett egy magyar a férfi-kalapácsvetés dobogóján
Fotó: Szabó Miklós
„Természetesen boldog vagyok, nagyon örülök a bronzéremnek, most már kezd leülepedni, hogy mit is értem el. De nem akarok nagy feneket keríteni neki, nehogy a visszájára forduljon. Még idén is lesznek versenyeim, azokon is szeretnék jól szerepelni. Amúgy ezt az Eb-bronzot, bár még egyszer mondom, nagyon örülök neki, csak a második helyre teszem az eddigi érmeim között.
Az első a 2015-ös junior Eb-aranyam, mert ha az EYOF-győzelmemet nem számítom, akkor ez volt az első nagy sikerem. És egy nagyon rosszul sikerült év után nyertem, segített kilábalni a rossz érzésekből” – árulta el versenyzőnk, s most már azt sem titkolja, hogy az Eb előtt az utolsó hazai edzések egyikén túljutott a 80 méteres álomhatáron is. Egészen pontosan 80,04 méterig suhintotta a kalapácsot. S bizony nem kizárt, hogy idén még versenyen is összejön neki egy ilyen nagy dobás.
Tegnap csendes napunk volt Berlinben, azt pedig különösen fájó volt rögzíteni, hogy a sérült Márton Anita távollétében a lengyel Guba 19,33 méterrel nyerte a női súlylökést. A mi kiválóságunk Rióban 19,87-tel szerzett bronzérmet… Részsiker, hogy női 100 méter gáton Kerekes Gréta az előfutamában a harmadik helyen végezve bejutott az elődöntőbe. Kozák Luca a mezőny nyolcadik legjobb időeredményével érkezett Berlinbe, így ő az elődöntőben kezd. Baji Balázs miatt a férfi 110 gáton rajta tartjuk a szemünket, de most már a lányokra is figyelni kell.
Tegnapi győztesek. Férfi távolugrás: 1. Tentóglu (görög) 825 cm; női súlylökés: 1. Guba (lengyel) 19,33 m; férfi diszkoszvetés: 1. Gudzius (litván) 68,46 m; női 10 000 m: 1. Salpeter (izraeli) 31:43,29 p, …14. Papp Krisztina 33:20,27.