„Nem szeretnénk, ha az eredeti tervek szerint kezdődne az építkezés. Nem szeretnénk, ha ötezres miniarénánk lenne. Nem szeretnénk, ha a Vasast ugyanoda sorolnák, ahová néhány feltörekvő és általunk tisztelt vidéki kis klubot. (…) Legyen nyolcezres az Illovszky-stadion is, hogy adott esetben hazai környezetben játszhassunk nemzetközi kupameccset.” Elég ennyit idézni a Vasas szurkolóinak nyílt leveléből, ebből a néhány mondatból kiolvasható a lényeg. Az óhaj, a lelkesedés és a szakmai kérdésekben megnyilvánuló tájékozatlanság is.
Nem az a kérdés, hogy vajon mi táplálja a szurkolók derűlátását a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban, hiszen miért ne álmodhatnák kedvenceiket a Bajnokok Ligája (BL) vagy az Európa-liga (EL) csoportkörébe? Az ő szerepükbe ez bőven belefér. A gond az, hogy a nemzetközi kupaszereplésnek ebben a szakaszában a stadionok alkalmasságánál a férőhelyek száma szinte az utolsó szempont, így mindez nem azon múlik, hogy a kivitelező nagyobb lelátót kanyarít-e a pálya köré.
A legfontosabbak a szakmai kritériumok, elsőként a pálya minősége, erről egy BL- vagy EL-csoportkörben szereplő klubnak hetente kell fényképekkel megerősített beszámolót küldenie az UEFA-nak, és idetartozik az öltözők, a bemelegítőhelyiségek színvonala is. Ugyanilyen lényeges az irodák száma, egy-egy meccsen a hazai klub csak vendég a saját stadionjában, a rendező az UEFA, amely minden helyszínt megszáll ilyenkor, és az emberei irányítanak minden egyes mozzanatot. Egy BL-döntőn például az európai szövetségnek 400 munkatársa dolgozik, ebbe természetesen nem tartoznak bele a jegyszedők és a biztonsági szolgálat emberei.
Emlékkép a Fáy utcából. A hálót talán megmentették, a létesítménynek már hűlt helye
Ha egy magyar klub – ilyen például a Honvéd – a nemzetközi csoportkörökre is alkalmas stadiont épít, akkor valóban legkevesebb 8000 férőhelyet kell biztosítania, ám emellett szükség van 500 fős VIP-páholyra, a vendégeit kiszolgáló 400 négyzetméteres teremre, 100 újságírót kiszolgáló sajtóhelyre a lelátón, és persze az ezekhez tartozó parkolókra – mindez a magyar hétköznapokban óriási luxus, lehetetlen kihasználni. A stadion mellett ráadásul ki kell építeni egy ezer négyzetméteres sík, betonnal fedett területet a televíziós közvetítések infrastruktúrája számára, és ennek a közelében még fák sem lehetnek. Bukarestben például néhány éve ottfelejtették a fákat, és az UEFA addig nem hitelesítette a szupermodern stadiont, amíg ki nem vágták azokat, nehogy zavarják a közvetítés jeleit.
Fontos megjegyezni, hogy a magyar NB I-ben az MLSZ csak olyan stadionok használatára bólint rá, amelyekben a nemzetközi kupák selejtezőit gond nélkül meg lehet rendezni. Ebből, a nagyobb stadionnal járó megnövekvő fenntartási költségekből, valamint az amúgy lehangoló átlagos nézőszámokból kiindulva hivatkozik Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke a realitásokra, amikor nem áll a szurkolók kezdeményezése mögé. Ha az éppen kiválóan szereplő csapat egyszer eljut a selejtezőkig, akkor nem kell költöznie, ha pedig beverekszi magát a csoportkörbe, a nyolcezres stadion is kevés lenne az európai sztárcsapatok elleni meccsekre, és nyilván átköltöznének a Puskás-stadionba.
Így van ezzel az MTK is, amely ugyancsak ötezres létesítményt húzott fel, akárcsak a Mezőkövesd, a Gyirmót és a Paks 4500 nézőnek kínál, illetve kínál majd helyet, többre számít viszont a már említett Honvéd (8000), a Haladás (8500), a Videoton (14 500) és a Diósgyőr (15 000). Ma még nem tudni, mennyire válik be a számításuk, egyelőre a Ferencváros Groupama Arénája rendszeresen harmadházat produkál, a húszezres debreceni Nagyerdei Stadionban pedig az ősszel 2829 volt az átlagos nézőszám.
Egy hete járt le az Illovszky-stadion építésére kiírt pályázat jelentkezési határideje. Eredményhirdetés március végére várható, és ha minden jól megy, a 2018/19-es bajnokságot a Vasas már az új stadionjában kezdheti el. Legfeljebb ötezer néző előtt.
