Nehezen felejthető pillanat volt: Sztojan Ivkovics a lengyelektől elszenvedett vereség után határozottan állította, hogy egyáltalán nem elégedetlen a saját csapata játékával.
Vesztes mérkőzés után ritka az ilyen, a magyar újságírók értetlenül jegyzetelték le a kosárkapitány értékelését a 70-60-ra végződött lengyel–magyar vb-selejtező után. Előzetesen mindenki úgy kalkulált, hogy „bocsánatos bűn” kikapni a lengyelektől, főleg idegenben nem elvárható a bravúr, de a biztos továbbjutáshoz itthon hozni kell a kötelező győzelmeket. A Koszovó ellenit épp ebbe a kategóriába sorolta a szakvezetés és a szurkolók egyaránt. Ehhez képest Ivkovics már Bydgoszczban, később a varsói repülőtéren is figyelmeztetett: nem lesz az olyan egyszerű. Hát, nem volt…
Ivkovics azzal érvelt, hogy a 2-es és a 3-as poszton erős a balkáni válogatott, a többiek sem lehetnek gyengék, ha az előcsatározások során legyőzték Észtországot és Macedóniát, sőt, a kapitány megemlítette, hogy a selejtezőcsoport abszolút favoritja, Litvánia ellen is vezetett egy negyed elteltével. Ehhez képest Debrecenben 10 percnyi játék után Koszovó a magyar válogatott ellen is jobban állt, éppen úgy 21-20-ra vezetett, mint a litvánok ellen Pristinában. Főleg a támadó lepattanók begyűjtésében muzsikált sokkal jobban a vendégcsapat.
A lengyelek elleni kerethez képest egyetlen új ember, a válogatottban a búcsúmérkőzését játszó Wittmann Krisztián tűnt fel. A bydgoszczi állomány nem állt a helyzet magaslatán, nehezen tudott mit kezdeni a koszovóiak védekezésével, de hátul sem zárt elég határozottan, s ezt hárompontosokkal büntette meg a törpe ország együttese. Vojvoda Dávid és Perl Zoltán csak felvillanásokkal vétette magát észre, valahogy nem volt „hegye” a csapatnak. Keller Ákos jobbára vergődött a vendégek gyűrűjében.
Az első félidő egypontos koszovói vezetéssel zárult, a szünetben legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy az ellenfél ugyanúgy elfárad a folytatásra, ahogy tette Litvánia ellen, akkor 99-61 lett a vége a baltiaknak. A közönség beérte volna egy jóval szerényebb különbségű győzelemmel, miután alig több mint 50 százalékos pontossággal dobott a csapat az első félidőben.
A folytatás jobban alakult, elsősorban a búcsúmeccsén emlékezetes produkciót nyújtott Wittmann és Vojvoda húzta a magyarok szekerét. Egypontos hátrányból pillanatok alatt nyolc-, majd tizenegy pontos előny lett; ahogy Pristinában a litvánok ellen, úgy Debrecenben is kipukkadt a koszovói válogatott. A szeptemberi Eb-ről épp lemaradó Benke Szilárd csak úgy szórta a triplákat, és az első két negyedben döcögő támadó lepattanók begyűjtése is jobban ment. A záró negyed előtt nyolc pont volt a különbség, és Koszovó innen már nem tudott közelebb zárkózni. Élete utolsó válogatott fellépésén nagyot játszott, pontosan dobott távolról a búcsúzó Wittmann.
A meccs emberének járó elismerést Vojvoda Dávid kapta, de ő azonnal továbbadta a „nagy öregnek”: Wittmann az MVP-vel és – természetesen – győzelemmel köszönt el a válogatottól.
Folytatás 2018 februárjában Litvánia, majd Lengyelország ellen.
Magyarország–Koszovó 84-76 (20-21, 15-15, 24-15, 25-25) férfi kosárlabda vb-selejtező, Debrecen.