– Amikor Rio után elég sok meghívásnak kellett eleget tennem, a programjaim szervezésében egy régi vívótársam, Balatoni Attila segített, és ő rágta a fülemet, hogy írhatnának egy könyvet is rólam – árulta el érdeklődésünkre Imre Géza a Fehér arany (Alexandra Kiadó, szerző: Pietsch Tibor – a szerk.) megszületéséről. – Bevallom, eleinte szkeptikus voltam, hogy szükség van-e erre, tisztában vagyok azzal, hogy csak szűk rétegnek keltheti fel az érdeklődését. De aztán meggyőztek, hogy ha majd jó pár év múlva felnyúlok a könyvespolcra, és ott lesz egy olyan igényes könyv, ami rólam szól, az azért nem rossz dolog…
Bár a riói olimpián az ezüstérméről jó néhány nyilatkozatában maga az érintett beszélt úgy, hogy a medál számára olyan, mintha fehér arany lenne, most megtudhattuk tőle, a hasonlat nem az ő fejéből pattant ki.
– Igazság szerint már fogalmam sincs, ki mondta vagy írta egy üzenetben először. A döntő után rengetegen vigasztaltak és biztosítottak a szeretetükről, személyesen és a Facebookon is próbáltak lelket önteni belém a csapatverseny előtt. Szóval valamikor előjött ez a fehér arany, hogy ez az ezüst aranyként csillog, és nekem is megtetszett. Elvégre magam is így gondoltam, és gondolom most is. A minap a kezembe került egy 2013-as cikk, a budapesti vb után született, amelyen csapatban világbajnokok lettünk, de 38 évesen nem ígérhettem meg, hogy biztosan ott leszek az olimpián.
Továbbra is a párbajtőr vonzásában, és immár a könyvespolcon is
Rióba is úgy utaztam ki, hogy azt mondtam, nekem ez már jutalomjáték lesz. Ehhez képest egy ezüsttel és egy bronzzal egész jól szerepeltem. Van persze a mondás, hogy evés közben jön meg az étvágy, és néha persze beugrik, hogy mi lett volna, ha…, de ezt gyorsan el is hessegetem magamtól, hiszen az ilyen mondatoknak nincs értelmük. Már Rióban elmondtam, nem akarok tönkremenni abban, hogy ezüstérmes lettem, mert megy tovább az élet, és ez így is van – szögezte le Imre Géza.
Adja magát a kérdés, hogy milyen irányban megy tovább az élete: – A derekammal hosszú ideje szenvedek, és sajnos egyre rosszabb a helyzet, most már aludni sem tudok a fájdalomtól. De ha záros határidőn belül sikerülne orvosolni a problémát, az idei országos bajnokságon mindenképpen elindulnék. Tervezem, hogy a nyári, lipcsei világbajnokság előtt lenézek a válogatott edzőtáborába – no persze nem vívni, csak újra beleszippantani a levegőbe, hogy lássam, mennyire hiányzik a vívás. A Honvédban edzősködöm, gyerekekkel foglalkozom, és amikor a felnőttkeret nálunk készült, rossz érzés volt kívülről nézni. Nehéz lerakni a fegyvert, de őszintén szólva nem tudom, hogy kell-e ez még nekem…
Aranyesélyekkel
A jövő héten Tbilisziben rendezik meg a vívó Eb-t, amelyen két olimpiai bajnokunk újra aranyesélyes: női párbajtőrben Szász Emese, férfikardban Szilágyi Áron egyaránt az európai ranglista első helyezettjeként lép pástra. Női kardban Márton Anna a második, férfikardban Szatmári András a negyedik, férfikardcsapatunk harmadik a rangsorban.
