Egymás esküdt ellenségeként szokás bemutatni őket; kevésbé ismert, illetve feledésbe merült, hogy éveken át szövetségesként dolgoztak együtt. Különös alá-fölé rendeltségben. Hiszen 1996–2000 között, amikor José Mourinho előbb Bobby Robson, majd Louis van Gaal segédje volt a Barcelonánál, a szereposztás szerint inkább ő adott utasításokat, csakhogy csapatkapitányként, ráadásul vérbeli katalánként Guardiola befolyása, szerepe sokkal erősebb volt. Ezen aszimmetria nem okozott feszültséget közöttük, ellenkezőleg, tisztelték egymást, mi több, barátság szövődött közöttük, Guardiola a Barca „arcaként” nagyra értékelte a pályaedző munkáját, precíz elemzéseit, hosszú órákat töltöttek közösen a futballról diskurálva.
Az életútjuk szinte egyszerre vett más irányt. Mourinho hazatért, előbb a Benficához, majd leirai kitérővel a Portóhoz került, a 2004-es Bajnokok Ligája-győzelem óta nyitott könyv az élete; Guardiola pedig – mérsékelt sikerrel – Olaszországban próbált megújulni. 2008-ban aztán kis híján ismét összetalálkoztak Barcelonában. Miután, még 2007 szeptemberében, elköszönt a Chelsea-től, a „Különleges” a Barcát célozta meg, nem is rossz ütemérzékkel, hiszen az idény végén a katalán kispad is megüresedett Frank Rijkaard távozása után. A Barcelona vezetőinek tartott prezentációja végén Mourinho Guardiolát nevezte meg kiválasztott segédjeként, csakhogy Txiki Begiristain, a klub akkori sportigazgatója – aki hasonló minőségben csábította Manchesterbe Guardiolát – másként sakkozott: a B csapatnál eltöltött egy év után általános elképedésre máris a pályakezdő trénerre bízta a gárdát.
Mourinhót szíven ütötte, hogy kikosarazták, s ettől kezdve semmi sem volt édesebb neki, mint borsot törni a katalánok orra alá. Először a BL 2009–2010-es idényének elődöntőjében vágott vissza: kihasználva, hogy – vele ellentétben – Guardiola nem tudta kezelni Ibrahimovicot, meglepetésre az Internazionaléval kiverte a Barcát. Majd amikor a döntőben a Bayernnel szemben elhódította a serleget, rögvest a finálét követő sajtótájékoztatón bejelentette: a Real Madridnál folytatja edzői pályáját. A Barca ősi ellenfelénél.
Noha 2010 novemberében a Barcelona emlékezetes meccsen 5-0-ra megalázta a Realt bajnokin, a két edző 2011 januárjában még kedélyesen beszélgetve egymás mellett foglalt helyet az Aranylabda-gálán. A viszonyuk néhány hónappal később romlott meg, amikor a két csapat – valószínűleg felülírhatatlan rekordként – 17 nap alatt ötször is találkozott egymással. Bajnokin, továbbá kétszer-kétszer a Király Kupa fináléjában és a BL elődöntőjében. A hazai kupasorozatban Pedro – mellékesen helyesen – meg nem adott gólja, majd a hosszabbításban elszenvedett vereség után Guardiola élesen bírálta a játékvezetőt; amire Mourinho maró gúnnyal vágott vissza: „Az edzőknek eddig két csoportjuk volt. A kisebbikbe azok tartoztak, akik sohasem foglalkoznak a játékvezetőkkel. A sokkal nagyobb másikba, velem együtt, azok, akik rendszeresen bírálják őket rossz ítéleteikért. Pep egymaga megalapította a harmadik csoportot, akkor is kárhoztatva a bírókat, amikor azok jól döntenek.”
Ismét csak néhány napot kellett várni az újabb felvonásig. Guardiola a madridi visszavágó előtt a Bernabeu-stadionban tartott sajtótájékoztatón először is kikérte magának, hogy a kollégája Pepnek szólította a nyilvánosság előtt, majd így tajtékzott: „Ebben a teremben Mourinho a kib…tt főnök, itt nem akarok vele harcolni. Ha neki többet jelent az újságírók megörvendeztetése, mint a mi kapcsolatunk – lelke rajta. A pályán igyekszem tőle minél többet ellesni, ám a pályán kívül a lehető legkevesebbet tanulni tőle.”
Az ismerősei szerint Guardiola 2012-ben részben azért hagyta el a Barcát, mert nem bírta az örökös feszültséget Mourinhóval. Aztán a portugál is távozott Madridból. Akkor kevesen gondolták volna, hogy valaha még egy levegőt szívnak. Manchesterben most mégis ezt teszik. Kifulladásig? Ma ízelítőt kapunk ebből.