„Ha februárban, amikor megműtöttek, azt mondják nekem, hogy idén én nyerek Wimbledonban, Cincinnatiban és a US Openen, nehezen tudtam volna elhinni” – mondta Novak Djokovics miután magyar idő szerint vasárnap éjjel 6:3, 7:6 (7-4), 6:3-re legyőzte a harmadik helyen kiemelt argentin Juan Martin del Potrót a US Open döntőjében. A szerb játékos ihletett formában teniszezett, csak Fucsovics Márton és az amerikai Tennys Sandgren tudott ellene szettet nyerni New Yorkban.
A 31 éves Djokovics harmadszor diadalmaskodott Flushing Meadowsban, ahol begyűjtötte pályafutása 14. Grand Slam-trófeáját, ezzel beérte az örökrangsorban Pete Samprast, összességében pedig már 71 tornagyőzelemnél tart. A szerb az amerikait „a tenisz egyik legnagyobb legendájának”, gyerekkori bálványának nevezte. „Óriási dolog, hogy ugyanannyi GS-tornát nyertem, mint ő” – mondta.
Djokovics elárulta: egy évvel ezelőtt nagy hatással volt rá egy alpesi kirándulás, amikor feleségével megmászták a Paul Cézanne festőnek is ihletet jelentő Mont Sainte-Victoire-t a francia Alpokban. „Három óra alatt értünk fel a csúcsra. Leültünk, és más nézőpontból tekintettünk a világra. Új motivációt és inspirációt lélegeztünk be. A teniszre gondoltam, valamint azokra az érzésekre, amelyeket a tenisz vált ki belőlem” – fogalmazott a játékos, majd kiemelte, hogy új lendületet kapott a sporthoz.

A harmadik New York-i csók
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
„Azóta a tenisz teljesen mást jelent nekem, de sokat tanultam magamról is. Sokkal türelmesebb lettem, ami soha nem volt az erősségem. Az élet megmutatta, hogy időre van szükség a dolgok felépítéséhez. Így kerülhet minden a helyére, és így kerülhetsz a helyedre te is” – nyilatkozta Djokovics, majd tréfásan megjegyezte: úgy hiszi, hamarosan újabb kirándulás vár rájuk.
Meccslabdákról buktak Babosék
Vasárnap lapzártánk után ért véget a női párosok döntője, Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán komoly győzelmi esélyt szalasztott el a a 13. helyen rangsorolt ausztrál Ashleigh Barty és az amerikai CoCo Vandeweghe kettőse ellen. Másfél-két szettig Babos teniszezett legjobban a négy pályán levő játékos közül, ám pont a legfontosabb pillanatokban bizonytalanodott el, így nem tudta értékesíteni a meccslabdákat. Az amerikai–ausztrál kettős döntő szettre mentette a meccset, s 3:0-s vezetésre tett szert a záró felvonásban. Babos és partnere innen visszatornázta magát, végül a harmadik játszma rövidítésben dőlt el Barty és Wandeweghe javára (3:6, 7:6, 7:6). „Fantasztikus meccs volt, amelyen rengeteg esélyünk volt. Sajnálom, hogy így sikerült” – nyilatkozta honlapján a mérkőzést követően a magyar játékos. A második szett végéről Babos azt mondta, „picit túlizgulta”, noha addig nagyon jól játszott. A döntő játszmáról megjegyezte, örvendetes, hogy ott az ellenfél vezetett, és ők jöttek vissza brékhátrányból. „Természetesen rettentően sajnálom a rövidítést, az utolsó pár pont nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna” – nyilatkozta a 19 páros tornagyőzelemnél tartó Babos, aki döntős szerepléséért partnerével együtt 350 ezer dollárt (98 millió forint) kapott. „Ez van, szerintem ez is jó eredmény” – fűzte hozzá a soproni teniszező, aki továbbra is az első helyen áll a páros világranglistán.