Az már szerdán délután eldőlt, hogy a Vidi a negyedik kalapba került az Európa-liga csoportkörének sorsolásakor, csütörtökön éjjel pedig a 4. selejtezőkör visszavágói után kiderült, hogy mindhárom BL-selejtezős áldozata, a Ludogorec, a Malmö s még a luxemburgi Dudelange is bekerült a második számú európai kupasorozat csoportkörébe. Ez is mutatja, hogy a fehérváriaknak – akiket a BL-főtáblától az AEK Athén ütött el – nem volt könnyű útjuk.
A Monte-Carlóban rendezett pénteki sorsolásnak egészen a végéig kellett várnunk, hogy megtudjuk, a magyar bajnoknak kik lesznek az ellenfelei, mert a negyedik kalapba került tizenkét együttest húzták ki utoljára, s közülük a Vidit tizenkettedikként. Akkor persze kizárásos alapon már tudtuk, hogy az L jelű négyesben az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov mellé kerül. A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a BL-selejtező utolsó fordulójában.
Mondhatjuk, hogy a sorsolás ideális számunkra, hiszen a Vidi Magyarországra hoz egy BL-győztes sztárgárdát, amelynek a soraiban olyan klasszisok kergetik a labdát, mint a belga Eden Hazard, a francia válogatottal idén vb-t nyert N’Golo Kante és Olivier Giroud, a spanyol Álvaro Morata, Marcos Alonso és César Azpilicueta, a brazil Willian és David Luiz vagy éppen az olasz válogatott Jorginho; a PAOK és a BATE pedig – nem lebecsülve őket – verhető.
Minderre rímelnek Kovács Zoltán sportigazgató szava is: „Mindenképpen akartunk egy sztárcsapatot, ennek a követelménynek a Chelsea tökéletesen megfelel. A PAOK szintén jó és erős együttes. Szeretnénk meccseket nyerni, folytatni azt a remek sorozatot, amit a BL-ben elkezdtünk, és erre van is esély, mert a Chelsea-n kívül a másik három klub hasonló játékerőt képvisel” – nyilatkozta Kovács Zoltán a Sport TV-nek.

Egy megszokott Hazard-gól után Azpilicueta és Jorginho köszönti a belga csatárt
Fotó: Reuters
Érdekesség, hogy a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és Kleinheisler László együttese, az Asztana összekerült egymással a K csoportban a francia Rennes és a cseh Jablonec társaságában. Gulácsi Péter klubja, az RB Leipzig az ugyancsak a „Red Bull-istállóhoz” tartozó Salzburggal, valamint a Celtic Glasgow-val és a Rosenborggal találkozik a B jelű négyesben. A Szántó Tamást foglalkoztató Rapid Wien a G csoportban a Villarreallal, a Szpartak Moszkvával és a Glasgow Rangersszel csap össze.
A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án rendezik – a Vidi az ősszel a Groupama Arénában játssza a hazai mérkőzéseit –, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé.
Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a BL-től csoportharmadikként búcsúzó csapatok.