Amikor egy hónap híján két éve Argentína lejátszotta első selejtezőjét az Oroszország felé vezető úton, még az a Gerardo „Tata” Martino volt a szövetségi kapitány, akivel a válogatott 2014 nyarán Rio de Janeiróban világbajnoki ezüstérmet szerzett. A rajt nem volt valami fényes, a Buenos Aires-i El Monumental stadionban a „Majmok” – Los Monos az ecuadoriak beceneve – 2-0-ra legyőzték Messiéket. Nos, a kezdésnél csak a folytatás volt gyalázatosabb; ma, amikor a 18 fordulóból 16 már lepergett, az argentinok 6-6 győzelemmel és döntetlennel, továbbá 4 vereséggel, nyomorúságos 16-15-ös gólkülönbséggel az ötödik helyen szerénykednek a már továbbjutott Brazília (37 pont), továbbá Uruguay (27), Kolumbia (26) és Peru (24) mögött, egy ponttal Chile (23), hárommal Paraguay (21) és néggyel Ecuador (20) előtt. Mivel négyen jutnak tovább, és az ötödik osztályozót játszik az óceániai csoport bajnokával, erősen rezeg a léc.
A dél-amerikai selejtezők jelenlegi formátumát 1994-ben vezették be, vagyis azt, hogy a tizenegy ország dupla körmérkőzést vív 20 fordulóban. Az 1994-es vb-re csak úgy jutott ki az Ausztráliával játszott pótselejtező után a válogatott, hogy reaktiválták a 34 éves Maradonát. Azóta mindig hajszál választotta el Argentínát a csúfos kieséstől, leszámítva a 2002-es selejtezőket, amikor Marcelo Bielsa vezetésével kisétált a japán–dél-koreai közös rendezésű vb-re az együttes. A mostani ösvény is tövisekkel van teleszórva, és Messiék mezítláb vánszorognak az egyre távolabbinak tűnő cél felé.
A legérthetetlenebb: miközben Messi, Gonzalo Higuaín, Mauro Icardi, Sergio Agüero, Paulo Dybala és Ángel Di María klubjukban Európa legjobb csatárai közé tartoznak, a válogatottban miért fogy el a tudományuk? Mert az eddigi 16 fordulóban csak kettővel több gólt tudtak kiizzadni magukból, mint a legsterilebb dél-amerikai együttes, Bolívia. S a termés még silányabb, ha tudjuk: a Venezuela elleni keserves hazai 1-1 Rolf Feltscher öngóljával született meg… Ugyanakkor balszerencsések is: a 16-ból 7 meccset Messi kénytelen volt elmulasztani eltiltás vagy sérülés miatt.
A döcögős kezdés Tata Martinót 2016. július 5-én lemondásra kényszerítette, már csak azért is, mert a klubok nem voltak hajlandók elengedni játékosaikat a hazai olimpián szereplő válogatottba. Jött Edgardo Bauza, a „Nagylábú” (El Patón), s az 1-0-s győzelem Uruguay ellen, amelynek köszönhetően, ha csak egyetlen pillanatra is, a csoport élére ugrott Argentína. De mindez csalfa délibábnak bizonyult: a sereghajtó Venezuela, majd a Peru elleni döntetlenek, továbbá a Paraguaytól és Brazíliától elszenvedett vereség a tabella közepére lökte az együttest. Kolumbia és Chile legyőzése szépségtapasz volt, ám a La Pazban Bolíviától elszenvedett 2-0-s kudarc a Bauza-éra végét jelentette.
Május 20-án jött a remek pedigrével rendelkező Jorge Sampaoli, de semmi sem változott: szeptemberben 0-0-s döntetlen Montevideóban, majd kedden szégyenletes 1-1 Venezuelával. A csoport törpéjével oda-vissza egy-egy remi a mérleg. Eddig tehát három szövetségi kapitány és ugyanannyi elnök (Luis Segura, Armando Pérez és most Claudio Tapia) „hullott el”. Hátravan két forduló, október 5-én az azonos pontszámmal, de a negyedik helyen álló Peru a vendég, végül október 10-én Quitóban Ecuador ellen zárja a sorozatot a (most még) Sampaoli dirigálta gárda. Saját kezükben a sorsuk, ha megverik Perut és Ecuadort, csont nélkül eljutnak Oroszországba.
Mondjuk, a La Nación ironikus cikke szerint az oroszországi repülőjegyet már most megvenné egykori kedvenceinek a publikum; csakhogy az egy szibériai munkatáborba szólna…