– Kipihente már magát?
– Nem. A selejtezők lezárultával rengeteg pótolnivalóm akadt a szövetségben, amelyeknek még mindig nem értem a végére. Hozzám tartozik a női utánpótlás is, és el kellett kezdeni az Eb-felkészülés tervezését.
– Örülni már tudott? Az utolsó meccsről már Eb-résztvevőként hazautazva cseppet sem látszott önön, hogy sikeres sorozat ért véget.
– Persze, hogy örülök. Akkor, az utolsó selejtezőkört kísérte néhány olyan gond, amelyek nem engedtek felszabadult érzéseket bennem, de összességében nagyszerű évet zárunk, tele szép emlékekkel. El tudom engedni magamat, de kapitányként – bár fontos, hogy jó viszonyt ápoljak a játékosokkal – vigyázok, ne lépjek túl egy határt sem az öröm, sem pedig a bánat idején.
– Tavaly nyáron nevezték ki harmadszor szövetségi kapitánynak. Előtte négy évig eltűnt a sportág nyilvánosságából, miután 2013-ban eljött Sopronból, majd azt nyilatkozta, hogy vonakodva vállalta el ezt a posztot. Kicsit kételkedve hiszem el, hogy nem csábította ez a feladat.
– Csábított, de nem akartam, mert nagyon jó, perspektívát nyújtó munka az utánpótlással való foglalkozás, és nem hiányzott a felnőtt kosárlabda világa. Tényleg nem szívesen lettem ismét kapitány, de menet közben életem egyik legnagyobb kihívásává vált, és nagyon jól éreztem magamat benne. Sőt remélem, hosszú távon megmaradhatok ennél a munkánál.
– A szövetség vezetői egyértelműen kimondták, hogy a 2017-es Eb után az újraépülő válogatottal ki kell jutni a következő kontinenstornára is?
– Soha nem éreztem nyomást ezzel kapcsolatban. Ahogyan jöttek az eredmények, megnőtt az étvágyunk, de végig fontos volt a csapat fokozatos építése, a keret tervszerű átalakítása, az új játékfilozófia elsajátítása. Azzal, hogy az első mérkőzésen idegenben le tudtuk győzni Litvániát, tudtuk, hogy nagy esélyt teremtettünk saját magunknak, ugyanakkor muszáj volt a földön maradnunk, hiszen a litvánok elleni visszavágó és az Oroszországgal vívott meccsek még hátravoltak, és papíron mindkét csapat erősebb nálunk. Utóbbiaktól szoros találkozókon ki is kaptunk, az előbbieket viszont sikerült újra legyőzni, és a magyar válogatott akkor mutatta meg először, hogy képes teher alatt is kiválóan teljesíteni.
– Milyen szempontok szerint keresi a megfelelő játékosokat a keretébe?
– Ez nagyon összetett. Számít, hogy mennyit játszik valaki, milyen szintű edzésmunkát végez a klubjában, hány éves, milyen versenyszisztémában lép pályára hetente akár többször is, az Euroligában vagy az Európa Kupában szerez-e nemzetközi tapasztalatokat, és még sorolhatnám. Magyarországon jól működő és hasznos szabály, hogy az alapszakaszban az első félidőben minden csapatnak a pályán kell tartania legalább egy U20-as magyar játékost, kiválóan szolgálva a szakág fejlődését.
– A nyáron a korosztályos csapatok remek eredményeket értek el a maguk Európa- és világbajnokságain. Ez komoly reményekre jogosít minket a jövő felnőtt versenyeire?
– Sokáig évente két-három játékosra mondhattuk, hogy lehet belőlük válogatott szintű kosárlabdázó, ma ez a szám sokkal nagyobb. A mai tehetségek még nem kész játékosok, de roppant reményteljesek, a mi felelősségünk, hogy felnőtté érve is olyan szinten teljesíthessenek, mint teszik most a saját korosztályaikban. Ha jól végezzük a munkánkat, akkor a következő tíz-tizenöt évben nagyon erős magyar felnőtt válogatottakat láthatunk majd. Jó elmondani, hogy hat-nyolc klubban már most kimondottan magas színvonalú szakmai munka zajlik, a többi szemlátomást szeretne felzárkózni. Emellett megfelelő versenyeztetésre és hitre van még szükség, azaz arra, hogy higgyünk ezekben a tehetségesfiatalokban.
– Van Krivacsevics-ügy?
– Nem mondanám ügynek. Rosszulesett, hogy Tijana az Eb-selejtezők előtt a török klubjában játszott, nálunk sérültet jelentett, de nem jelent meg az edzőtáborban, a válogatott meccsek végeztével pedig ismét játszott a klubjában. Ez okozott feszültséget, de szerencsére a játékosok és a stáb tagjai is jól kezelték a történteket, és meg is oldottuk a pótlását.
– Hogyan áll az Eb-felkészülés terve?
– Alakul. A bajnokság május elejére ér véget, arra kell figyelnünk, hogy a játékosok pihenhessenek, de ne essenek vissza fizikailag. Lesz majdnem két hónapunk erre, az utolsó három héten részt veszünk egy tornán, játszunk néhány meccset, majd június 27-re szeretnénk teljesen készen állni a rajtra.