Februárban a kangnungi Jégarénában gyorsan leszűrhettük, hogy rövidpályás gyorskorcsolyázóink remek formában vannak. A megnyitó másnapján Liu Shaolin Sándor 1500 méteren, leggyengébb számában ötödik lett, amit az első fejcsóválás után már elégedetten nyugtázott, és azt mondta, hogy ebből lehet töltekezni.
Három nappal később 5000 méteren férfiváltónknak – Liu Shaolin, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor – összejött az, ami a világkupa-sorozat négy állomása egyikén sem, bejutott a döntőbe, és az elődöntőben a mieink a koreaiak mögött tulajdonképpen magabiztosan szerezték meg a második helyet. Váltónk a világbajnokságokon már volt ezüst- és bronzérmes is, de az olimpiai kvótát neccesen szerezte meg. Ám így is éremért jött, és lett egy hete arra, hogy ráhangolódjon a koreaiak, a kínaiak és a kanadaiak elleni fináléra. A short track programját igencsak elnyújtották, és a férfiváltó döntője, mint a királyi szám, a legvégére került.
Addig is egyéniben egy törékeny szegedi kislány, Jászapáti Petra 1500-on hatodik lett, Liu Shaolin pedig 1000-en is bekerült a döntőbe, ám itt elesett, szabálytalanság miatt aztán még ki is zárták, és visszasorolták a nyolcadik helyre. A váltódöntő napján 500-on – amelyen két éve világbajnok volt – csupán a B döntőbe jutott be, azt megnyerte, ami az ötödik helyet jelentette neki. Női váltónknak – Jászapáti, Keszler Andrea, Bácskai Sára, Kónya Zsófia, Heidum Bernadett – a B döntőben a második hely a végelszámolásnál olimpiai negyedik helyet ért, mert az A döntőben két váltót is kizártak. A helyezéseink tehát szépen gyűltek, ám a várt érem nem akart összejönni. Egészen a legvégéig, amikor a férfiváltónk történelmet írt, a döntő véghajrájában Liu Shaoang, majd Liu Shaolin Sándor is zseniálisan előzött, és a téli olimpiák első magyar aranyérmét ünnepelhettük! Knoch Viktortól pedig hallhattuk az olimpia legjobb sziporkáját: „Sanyi úgy ment el a kanadai srác mellett, mintha az szembejött volna vele.”
Kit érdekelt már ezután, hogy a világsajtó néhány nappal korábban síakrobatánkon, Elizabeth Swaney-n köszörülte a nyelvét, akinek a csúszkálása kétségkívül a síugrásban hajdan a toronyból leeső Eddie, a Sas performanszát idézte meg. Férfiváltónk pedig azóta tovább írta a történelmet, novemberben a Calgaryban rendezett világkupán a világcsúcsot is megkaparintotta!

Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba négyes fogata mindenkinél gyorsabb volt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
2018-ban a magyar kajakosok és kenusok is kitettek magukért, az érmek száma legalábbis erről árulkodik. A belgrádi Európa-bajnokságon 6 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérmet, a montemor-o-velhói világbajnokságon 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek. Az olimpiai versenyszámokra vetítve is kedvező a mérleg: az Eb-n 3-3-2, a vb-n 3-1-1. Mégis van néhány körülmény, amelyekre muszáj felhívni a figyelmet.
1. A kontinensviadalhoz képest a vb-n mindig tapasztalható visszaesés, más kérdés, ez mennyire magyarázható a többi földrészről érkező versenyzők jelenlétével. Az elmúlt évek alapján a mieink mintha – különösen az első számú rivális németekkel összevetve – nem feltétlenül a vb-n hoznák a csúcsformát. Erre a következtetésre ad okot, hogy miközben az Eb-n Magyarország végzett az éremtáblázat élén, a vb-n Németország elénk került.
2. Az Eb és a vb között akadt egy sajnálatos esemény: a Belgrádban K–2500 méteren győztes Somorácz Tamás, Mozgi Milán duó versenyzési engedélyét a szövetség visszavonta doppingeset miatt; novemberre hivatalossá vált, hogy Mozgit EPO használata miatt négy évre eltiltották. Így sajnos idén sem maradt doppingügy nélkül a sportág.
3. Különösen a vb-re igaz, hogy – csakúgy, mint Rióban – Kozák Danuta mentette meg a csapatot, az olimpiai versenyszámban elért három arany egyaránt az ő nevéhez fűződik: ötszáz méteren triplázott, nyert egyesben, kettesben (Kárász Annával) és a négyessel (Kárásszal, Medveczky Erikával és Bodonyi Dórával) is.
4. Férfi kenusaink az Eb-n és a vb-n is érem nélkül maradtak, amit Hüttner Csaba szövetségi kapitány is tűrhetetlen állapotnak minősített.
Összességében mégis azt mondhatjuk, elsősorban hölgyeink révén Tokióban is a hagyományokhoz méltóan szerepelhetnek a magyar kajak-kenusok, s férfikajakban is feljövőben van az új generáció.
Úszásban idén ötvenméteres medencében nem rendeztek vb-t, de ahol lehetett, Hosszú Katinka – ki beszél már Shane Tusupról és a magánéleti válságáról?! – a szokott formáját hozta. A FINA, a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség háromszoros olimpiai bajnokunkat választotta az év legjobb úszónőjének.
Hosszú decemberben a hangcsoui rövidpályás vb-n négy aranyat és ezüstöt tett a zsákba, az éremtáblán egymaga harmadik lett volna, megelőzve Kínát, míg a világkupa-sorozat összetett pontversenyében másodikként zárt. A glasgow-i Eb-n, amikor még nem volt formában, mert a kihagyást azért ő is megérezte, „csak” a 200 m vegyest nyerte meg, de itt akadtak társai is. Győzött még Milák Kristóf (200 m pillangó), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Kapás Boglárka (200 m pillangó), a hosszútávúszó Rasovszky Kristóf pedig duplázott (5 km, 25 km). A rövidpályás vb-hez még kanyarodjunk vissza, mert ennek azért volt kellemetlen mellékíze is. Válogatottjaink közül sokan már a hátuk közepére kívánták ezt a megméretést, így kihátráltak az indulás mögül, s ha Hosszú is ezt tette volna, akkor egy ötödik és egy hatodik hellyel zártunk volna a vb-t…
Az atlétáknak majd jövőre lesz szabadtéri vb, idén be kellett érniük a fedett pályással, ami Birminghamben számunkra különösen kedves lett: női súlylökésben Márton Anita 19,62 méteres országos csúccsal szerezte meg a sportág első magyar világbajnoki címét! Az év végén elnyertük a 2023-as szabadtéri vb rendezését, de akad egy kínos történetünk is. Pars Krisztián szervezetében még januárban tiltólistán levő szert találtak. Olimpiai bajnok kalapácsvetőnk a versenyidőszakon kívül, teljesítményfokozásra nem alkalmas anyaggal akadt horogra, így megúszta 2019 júliusáig szóló eltiltással.
Vívásban férfi kardozóink tartották a frontot, de csak ők. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összetételű együttesünk megnyerte az újvidéki Eb-t, a kínai Vuhsziban rendezett vb-n pedig bronzérmes lett. Az év két fő versenyén több érmünk nem lett, bár a vb-n egyéniben Szilágyi, Szatmári és Szász-Kovács Emese is egy nyert asszóra volt a dobogótól. A legnagyobb veszteségünk azonban az, hogy szeptemberben elhunyt olimpiai bajnok párbajtőrözőnőnk mestere, a négyszeres ötkarikás aranyérmes Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója…
Birkózásban az év fő versenyét mi rendezhettük, és az októberi világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában három dobogósunk lett: Bácsi Péter (kötöttfogás, 82 kg) arany-, Korpási Bálint (kf., 72 kg) és Lőrincz Tamás (kf. 77 kg) ezüst-, a nőknél Barka Emese (57 kg) bronzérmet szerzett. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy közülük csak Lőrincz és Barka tusakodott olimpiai súlycsoportban. Cselgáncsozóink sorrendben a harmadik világbajnokságon maradtak dobogós helyezés nélkül, és az Eb-n is csak Csernoviczki Éva (48 kg) ezüstjével iratkoztunk fel az éremtáblára. Ökölvívásban persze még rosszabb a helyzet, itt még ennyi eredmény sincs, a szövetség pedig a csőd szélére került. Súlyemelésben viszont tizenhét év után újra van Európa-bajnokunk, a bukaresti kontinenstornán Magát Krisztina a +90 kg-ban győzött szakításban.
Az a világsajtóba is bekerült, hogy Babos Tímea a francia Mladenoviccsal megnyerte az Australian Opent, a US Openen pedig második lett a duó, és Fucsovics Márton is szépen araszol felfelé a teniszezők világranglistáján. Mégse minden csupa derű, hiszen a két éljátékosunk összerúgta a port a hazai szövetséggel. Tornában Dévai Boglárka villantott nagyot, a glasgow-i Eb-n ugrásban aranyérmes lett, női kontinensbajnokunk legutóbb húsz éve volt a sportágban. Öttusában a Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara triónk az idei vb-n és Eb-n is megnyerte a csapatversenyt, és kellettek is ezek a sikerek, mert sportlövőink, evezőseink vagy asztaliteniszezőink nem kényeztettek el bennünket. Nem úgy, mint a vitorlázó Berecz Zsombor, aki azután, hogy februárban egy kerékpáros-balesetben eltörte a kezét, és az Eb-n nem is tudott elindulni, augusztusban a dániai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon aranyérmes lett finn dingiben.
Ötkarikás hajóosztályban az övé az első magyar vb-arany, és nem mellékesen az első magyar sportoló lett, aki megszerezte a kvótát a tokiói olimpiára!
Jöhetnek a többiek.