Novák Károly Eduárd már csütörtök este belopta magát a szívünkbe, amikor – mielőtt a Magyar Sportújságírók Szövetsége díszvendégeként a Nemzeti Színház színpadán átadta volna az év női labdarúgójának járó herendi vázát Jakabfi Zsanettnek – mondandóját ezzel zárta: „Köszönöm, Magyarország!” A csíkszeredai kerékpárostól, a londoni paralimpia bajnokától beszélgetésünk elején megkérdeztem: előre eltervezett mondat volt ez, vagy spontán megnyilvánulás.
„A pillanat hevében jött érzelemkitörés, valamiképpen ki akartam fejezni a hálámat. Figyeltem a többieket, felbontották a borítékot, aztán felolvasták a nevet, gondoltam, ennél egy kicsit több kell, ha már 800 kilométert utaztam. Így sikerült…”
A csíkszeredai paralimpiai bajnok, ha kell, az egész világgal megküzd igazáért
Csakhogy nem mindig a hála volt a legerősebb érzés a székelyföldi magyarság és az anyaország viszonyában. 2004. december 5-e után semmiképpen. „Óriási volt a felháborodás nálunk, Csíkszeredában. Mi, erdélyi magyarok románoknak voltunk elkönyvelve, sőt, olykor még egy-egy nem éppen hízelgő jelző is társult ehhez, s aztán a bennünket a haza fogalmából kirekesztő népszavazás csak a hab volt a tortán. Ez a keserűség 2010-ig ki is tartott, de akkor nagyon megörvendtünk a kormányváltáskor, egy csapásra minden megváltozott. Az egész családunk, a feleségem, s a három gyermekünk felvette a magyar állampolgárságot, s a szereplésem az Év sportolója gálán betetőzte nálam ezt a folyamatot. Régen, ha itt, Magyarországon megtudták rólam, hogy Csíkszeredából érkeztem, megfagyott a levegő. Ma éppen ellenkezőleg, felforrósodik.”
Otthon, a Székelyföldön – s Bukarestben, ahol Nováknak irodája van – az élet még korántsem fenékig tejfel.
„Ha a ceausescui időkben egyes volt a romániai magyarság helyzetének mutatója egy tízes skálán, akkor most már ötös, hatos. Számottevő az előrelépés, de még messze vagyunk az ideálistól. Nap mint nap szemedre vetik, hogy magyar vagy, most itt van ez a kutyakomédia a székely zászlóval – amit én is kiraktam a bukaresti irodámban –, már nagyon unalmas…” És mégis, a kisebbségi lét minden hendikepjével, Novák Eduárd 2013 óta a Román Kerékpáros-szövetség elnöke, az egyetlen magyar nemzetiségű sportszövetségi vezető a triatlonosok mellett!
„A régi vezetés posztkommunista szellemben dirigált, az volt a célja, hogy ne fejlődjön a sportág, mert akkor lehet nyugodtan halászni a zavarosban. Én már 2004-ben, amikor még nem is voltam elnök, megszerveztem az első mountain bike maratont, aztán a székely körversenyt, nemzetközivé tettem a román körversenyt, lett Szeben körverseny, Bihar körverseny, mára a régió legerősebb kerekes országa lettünk, s tavaly megválasztottak a balkáni szövetség alelnökének.”
Novák Eduárd 2001-es autóbalesete után – amelyben elvesztette egyik lábfeje nagyobb részét – a nulláról építette fel magát fizikai és financiális értelemben egyaránt. A gyorskorcsolyázást felcserélte a kerékpározásra, gyógyászati segédeszközök forgalmazásával kezdett foglalkozni, s ma már Magyarországgal is üzleti kapcsolatban áll.
„Kénytelen vagyok Bukarestben fenntartani egy irodát, hiszen Romániában is minden a fővárosban dől el. Az időm 90 százalékát azonban Csíkszeredában töltöm, havonta csak egyszer látogatok el Bukarestbe. A szülővárosomban van egy cukrászdánk is, még édesapám alapította, olyan nevet adtunk neki, amire senki se gondolna: Novák cukrászda…”
Rövid ismeretségünk számomra legfontosabb tanulsága: a tizenhat évvel ezelőtti baleset megacélozta Novák akaraterejét. „Igen is, meg nem is. Régen még a mostaninál is keményebb, elszántabb voltam, hegyeket tudtam megmozdítani. 2001-ben valami megtört bennem; persze nem hagytam el magam, igyekeztem kihozni a maximumot a lehetőségeimből. Olykor kíméletlen vagyok, de hát a bajnokok bizonyos fokig önzőek. Különben sohasem lettem volna paralimpiai aranyérmes. A munkatársaim úgy érzik, szigorú főnök vagyok, én viszont tudom, hogy sokszor megpuhulok. Ha ismerték volna a régi Novák Eduárdot, akkor tudnák, valójában kesztyűs kézzel bánok velük” – mosolyodik el.
Meglehet, a munkatársaival igen, de az ellenfeleivel nem. Meg akarták puccsolni a kerékpáros-szövetségben, de ő keményen visszavágott, s 35 (!) bírósági per megnyerése után megerősödve került ki a perpatvarból. Most egy paralimpiai ciklus erejéig a sport még egyenrangú szerepet játszik Novák életében az üzlettel s a családdal. A riói ezüstérem mégsem jelenthette a sportpályafutás lezárását…
„Tokióban, 44 évesen újra bajnok akarok lenni. 2017 a pihenés éve lesz, de aztán belehúzok, az utolsó évet pedig szigorúan megnyomom. De már csak pályakerékpározásban, a 4000 méteren. Egyelőre még élvezem, hogy annyi a dolgom, amennyi három embernek is sok lenne. 2020-ban még egyszer meg akarom mutatni a világnak…”
Ahogy 2012-ben, Londonban is megmutatta. Ugyan a paralimpiai dobogón állva a román himnuszt kellett hallgatnia, de odabent, a szívében Erkel dallamai visszhangoztak…
