Amikor idén április 28-án bejelentették, hogy Arsene Wenger menedzser az idény végén távozik az Arsenaltól, vegyes érzések kerítették hatalmába az Ágyúsok szurkolóit.
A klubot 22 éve dirigáló elzászi mester rajongói a világvége szinonimájaként értelmezték a klubnál 15 trófeát gyűjtő 68 éves szakember nyugdíjba vonulását, mások viszont fellélegeztek, mondván, hogy bárki is lesz az új szakvezető, valahogy csak kiragadja a patinás egyletet a lényegében 2004, az eddig utolsó bajnoki cím elnyerése óta tartó mélyrepüléséből.
Merthogy a legutóbbi pontvadászatban csak hatodik lett a csapat, s így húsz év után először kiszorult a Bajnokok Ligája mezőnyéből, ami komoly pénzügyi érvágást jelentett. Maradt vigaszdíjként az Európa-liga, de az nem éri el az Emirates Stadium közönségének ingerküszöbét.
Szóval, embert próbáló idény várt Unai Emeryre, a barázdált arcú veterán helyére lépő 47 éves, brillantinozott, éjfekete hajú baszk edzőre. Aki közepesen intenzív pénzköltéssel – hetvenmillió font aprópénznek számít a Premier League moguljainak világában – a svájci Stephan Lichtsteinert (Juventus), a német kapus Bernd Lenót (Leverkusen), a görög Szokrátisz Papasztathópuloszt (Dortmund), az uruguayi Lucas Torreirát (Sampdoria) és a francia Mattéo Guendouzit (Lorient) szerződtette a nyáron a távozó, illetve visszavonuló Santi Cazorla, Per Mertesacker, Aszano Takuma és Jack Wilshere helyére.
A rajt rosszabbul nem is sikerülhetett volna: augusztus 12-és hazai 0-2 a Citytől, majd hat nap múlva 3-2-es vereség a Chelsea-től a Stamford Bridge-en. Minden ott folytatódik, ahogy Wengernél abbamaradt – gondolhatták az elkeseredett drukkerek, de tévedtek. Olyannyira, hogy a csapat lassan négy hónapja, 19 mérkőzés óta veretlen. Ebbe a sorozatba 12 bajnoki, öt Európa-liga-csoportmeccs és két ligakupa-mérkőzés tartozik, az összesített mérleg 15 győzelem és négy döntetlen. És a koronát csodálatos teljesítményükre éppen vasárnap tették fel Aubameyangék, amikor 1-2-ről talpra állva 4-2-re verték és előzték meg a tabellán az észak-londoni derbin a Tottenhamet, ráadásul úgy, hogy karmesterük, Mesut Özil hátfájás miatt nem is játszhatott. A hazaiak örömét még az a banán sem tudta elrontani, amit egy Tottenham-szurkoló hajított be a pályára a gaboni csatár második gólja után. (A rasszista nézőt azon melegében le is tartóztatta a rendőrség.)
A baszk szakember vezetésével szárnyalnak Özilék Fotó: Reuters
Bármennyire is divergens pályán fut a két klub idei szezonja, egyvalamit ne feledjünk: Unai Emery még egyik csapatával (Valencia, Szpartak Moszkva, Sevilla, PSG) sem tudta legyőzni José Mourinho aktuális együttesét, lett légyen az a Chelsea, az Internazionale, vagy a Real Madrid. Ha most sikerülne, az végképp bebetonozná Emeryt a legsikeresebb sztáredzők szűk körű klubjában. Bár lehet, hogy ahhoz meg kellene nyernie a Premier League-et, az viszont pillanatnyilag lehetetlen vállalkozásnak tűnik a mezőnytől elhúzó Manchester City és a Liverpool farvizén.
A BL-pozíció megszerzése – vagyis az első négy hely valamelyike – azonban sanszos. S a pénzügyi egyensúlyra oly kényesen vigyázó klubvezetés számára mindenkor ez élvez prioritást.
