Az Eb-bronzot tehát egy évvel idősebbek között nyerte meg Völgyi Péter szövetségi edző együttese, ráadásul a két esemény vége, illetve kezdete között mindössze öt nap telt el, ez szinte csak arra volt elég, hogy a csapat átköltözzön Minszkből Udinébe.
„Komoly kockázatot vállaltunk, de nem volt más választásunk – mondja Székely Norbert női szövetségi kapitány, aki egyben az egész utánpótlásért is felelős. – Nekünk sajnos nincs minden egyes korosztályban annyi tehetségünk, mint például a franciáknak vagy a spanyoloknak. A 2001-es évjáratban viszont annyi a remek képességű játékos, hogy megelőzik az egy évvel idősebbeket, akik közül csak ketten fértek be a tizenkettes keretbe. Az eredmény azt igazolja, hogy jól döntöttünk. A két nagy torna rendkívüli terhelést jelentett a lányoknak, de a világbajnokság olyan impulzusokat, rutint és közösségi élményt adott nekik, amelyek átsegítették őket a törvényszerű holtpontokon.”
Júniusban az U20-as válogatott csak balszerencsével lett ötödik a soproni Európa-bajnokságon. Abból az együttesből már többen is bemutatkoztak a felnőtt együttesben, így például Studer Ágnes, Dubei Debóra és Kiss Virág, akik tagjai voltak a négy évvel ezelőtti U17-es világbajnokságon bronzérmes csapatnak, és a jelek szerint érkeznek mögöttük az újabb trónkövetelők.
„Nagyon fontos célunk az átgondolt fiatalítás a felnőtt válogatottnál – szögezi le Székely Norbert. – Az átgondoltság azt jelenti, hogy nem mondunk le a húszas éveik derekán járó vagy annál is idősebb értékeinkről sem, melléjük azonban egyre több fiatalt szeretnénk beépíteni. Ezért jó, hogy hivatalból az utánpótlásért is felelek, mert rálátásom van az egész mezőnyre. Egy szövetségi kapitányt az aktuális eredmények minősítenek, ám nekünk most kötelességünk hosszabb távra tekinteni, ha ma és a közeljövőben megfontoltan és hozzáértéssel kezeljük ezeket a korosztályokat, akkor később ennek komoly hozadéka lehet.”

Székely Norbert kapitány az egész rendszert átlátja
Fotó: Mirkó István
Az U19-es világbajnokságra jövőre minden bizonnyal ez a csapat utazik majd, tehát ismét egy évvel idősebbekkel veszi fel a versenyt, de ennél is fontosabb, hogy a magyar női válogatott számára a vb-részvétel hamarosan talán a felnőttek között sem lesz elérhetetlen álom. Komoly gondot jelenthet viszont, hogy csapatsportokban a magyar játékosoknál gyakran éppen a felnőtté válás idején törik meg a fejlődés.
„Valóban nehéz az átmenet, de van már működő programunk a megoldásra. Ennek része a válogatott szintű egyéni képzés, a fizikai képességek fejlesztése és a megfelelő szintű versenyeztetés. A női felnőtt bajnokság alapszakaszában a meccsek első félidejében kötelező minden csapatban egy U20-as korú játékost a pályán tartani, aminek talán nem mindenki örül, de a többség pontosan érti, hogy ez a magyar kosárlabda érdekét szolgálja.”
A nyárnak biztosan, a magyar sikereknek pedig talán nincs még vége, ugyanis a héten a litvániai Kaunasban megkezdődik az U16-os Európa-bajnokság. Jó esélyekkel és például azzal a Dombi Rékával, aki alapembernek számított az U17-es vb-n negyedik csapatban, és csak azért nem ment az Európa-bajnokságra a 18 évesek közé, hogy felkészülhessen Kaunasra – most már a saját korosztályára.