Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) néhány gyanús kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán egy évre kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely hiába fellebbezett a CAS-nál. Ám az UEFA este úgy döntött, hogy az FTC-nek a jövő héten mégis játszania kell, az albán bajnokságban ezüstérmes Partizani ellen. Az új rivális eredetileg az Európa-liga-selejtezőben volt érdekelt, ahol az első forduló első mérkőzésén gól nélküli döntetlent ért el szlovák vendége, a Slovan Bratislava ellen. A két gárda a mára kiírt visszavágót már nem játssza le, és a szlovák együttes automatikusan a második körbe jutott.
Az FTC-nél Thomas Doll vezetőedző szerdán 2019-ig meghosszabbította a szerződését, a csapat pedig hazai pályán barátságos meccsen 0-0-ra (11-esekkel 6-5) végzett a belga Standard Liege ellen.
A máltai Birkirkara, a moldovai Zimbru és az ír St. Patrick’s Athletic már továbbjutott az Európa-liga selejtezőjének második fordulójába, s ezt remélhetőleg ma este a kupasorozat három magyar együttese is elmondhatja.
A Debrecent és a Videotont nem kell féltenünk, a hajdúságiak az első meccsen 5-0-ra győztek a San Marinó-i a La Fiorita vendégeként, a fehérváriak pedig itthon 3-0-ra verték a moldovai Zaria Baltit. Az MTK nem szerzett előnyt, de a kazah Aktobe ellen idegenben elért 1-1-gyel is kedvezőbb helyzetben várhatja a visszavágót, még akkor is, ha ma sem hazai pályán játszik.
Amíg elkészül a kék-fehérek új stadionja, kénytelenek albérletbe menni, s most Gyirmóton fogadják a kazahokat. „Nem véletlen, hogy a klubvilágranglistán százötven hellyel előrébb rangsorolják nálunk a kazah együttest, de hiszem, hogy továbbjutunk” – fogalmazott Teodoru Vaszilisz vezetőedző.
EL-selejtező, 1. forduló, visszavágók. MTK–FK Aktobe (kazah), Gyirmót 18.00 (az első meccsen 1-1); Debrecen–La Fiorita (San Marinó-i) 18.00 (5-0); FC Zaria Balti (moldovai)–Videoton, Chisinau 19.00 (0-3).