– Négy hét telt el a 200 méteres mellúszás riói előfutama óta. Megfejtette már a balsiker okát?
– Nem tudtam, pedig edzőimmel, Kovácshegyi Ferenccel és Virth Balázzsal töviről hegyire kielemeztük az úszásomat. Ha most, így, ahogy vagyok, felmegyek a fedettbe, és négy hét kihagyás után beugrom a medencébe, megúszom ugyanazt a 2:11-es időt. Ez nekem egy közepes edzéseredmény. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy nem tudok semmilyen külső körülményre hivatkozni. Az edzésterveket rám szabták, a család, a szponzoraim mögöttem álltak, az UTE-ban is minden rendben volt, még Kapás Boglárka decemberi megérkezése is inspirálóan hatott rám. Talán túl sokat, túl görcsösen edzettem, ahogy manapság divatos szóval mondják, „túltoltam” az olimpiai felkészülést.
– Nem lehet, hogy prózaibb az ok? Egyszer minden sikersorozatnak vége szakad, ahogy egy terméknek, úgy egy sportolónak is lehet egy életgörbéje, amely egyszer csak leszálló ágba hajlik.
– Ebben lehet valami. Igaz ugyan, hogy a magam 27 évével nem vagyok öreg, egyidős vagyok Hosszú Katinkával, négy évvel fiatalabb Michael Phelpsnél és Cseh Lászlónál, öttel Ryan Lochtenál, de a 2003-as barcelonai vb óta szakadatlanul ott vagyok a tűzvonalban. Tizenhárom év nagyon sok, eközben csak a 2005-ös montreali vb-t hagytam ki. A mellúszók mezőnyének a legtapasztaltabb tagja vagyok, akikkel együtt úsztam az athéni olimpiai döntőben, ahol ezüstérmes lettem, azok közül már mindenki régen visszavonult. Meglehet, kiégtem; hogy nem végleg, csak átmenetileg, azt jövőre a budapesti világbajnokságon akarom bebizonyítani. Ez motivál istenigazából!
Gyurta Dániel visszavárja kedves edzőjét, de ha nem jön, nélküle is boldogul
– Már edzésben van?
– Dehogy, szellemileg ki kell pihennem magam. A decemberi, windsori rövidpályás világbajnokságot kihagyom, bár 25 méteres medencében még mindig világcsúcstartó vagyok. De jövő nyáron, a Dagályban akarok nagyot villantani.
– És ki fog állni a medenceparton? Újra Széles Sándor?
– Fogalmam sincs. Sanyi bával augusztus 6-án beszéltem legutóbb, a 100 méter mell riói előfutama után, amikor telefonon azt mondta Budapestről: rendben van a technikám, kétszázon biztosan dobogós leszek… Hát nem lettem. Azóta nem kerestük egymást, elismerem, nekem kellene felhívnom, hiszen én vagyok a fiatalabb, de nem könnyű az elhíresült nyilatkozata után, amelyben mosta kezeit, és a másik két edzőmre kente a felelősséget a kudarcomért.
– Van, aki azt mondja, a 2009-es római arany óta nincs sok köze Szélesnek az ön eredményeihez.
– Ez így túlzás, én magam azt állítom, hogy 2011, a sanghaji vb volt eddig az utolsó, amikor még neki mondhattam köszönetet az aranyéremért. Nézze, Széles Sándort 1999-ben úgy ismertem meg, mint egy kicsattanó egészségnek örvendő, maratonikat futó sportembert, aki azóta fokozatosan leépült, egyre inkább kivonta magát a felkészülésemből, de nem azért, mert lusta volt, hanem mert az egészségi állapota nem engedte. A londoni olimpia után – ahol még részese volt a győzelmemnek, de már Kovácshegyiék végezték a munka dandárját – többször is el akarták venni a kiemelt edzői fizetését, de mi hárman mindig kiálltunk mellette, falaztunk neki, foggal-körömmel védtük, hiszen a felkészülésem gerincét még mindig az ő edzéstervei alkotják. Ezért ütött annyira szíven bennünket a nyilatkozata.
– Helyreállítható még kettejük legendás edző-versenyző kapcsolata?
– Hála istennek, Sanyi bá egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat javult. A jó Széles Sándor hiányzik. De könyörögni nem fogok. Ha ő is úgy akarja, szeretettel visszavárjuk. De ha nem jön, nélküle is boldogulunk.
– Beszéljünk kellemesebb témáról: augusztus 18-án beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába; mielőtt bárki is kételkedne, minimum nyolc évre teljes jogú NOB-tag lett! Hogyan történt?
– Tavaly októberben kaptam felkérést Nagy Zsigmondtól, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatójától, amit először visszautasítottam – azzal, hogy minden idegszálammal a versenyzésre akarok összpontosítani az olimpián –, de amikor pár nappal később újból megkeresett, már igent mondtam. Bevallom, nem láttam esélyt, hiszen míg a riválisaim odakint végiglobbizták az olimpiát, nekem a kiesésem után mindössze négy napom maradt erre. De felbecsülhetetlen segítség érkezett az összes magyar riói olimpikontól, Schmitt Páltól és Aján Tamástól, a NOB rendes, illetve tiszteletbeli tagjától, a több olimpia szervezőbizottságában is dolgozó Vajda Lászlótól és Nagy Zsigmondtól. A harmadik legtöbb szavazatot kaptam, nem akartam elhinni, hogy még a legendás rúdugrót, Jelena Iszinbajevát is megelőztem!
– Jövő ilyenkor Limában, a NOB kongresszusán döntenek – önök – a 2024-es olimpia helyszínéről. Budapestnek már két biztos voksa lenne – az öné és Schmitt Pálé…
– Sajnos a saját hazánkra nem szavazhatunk. De addig is mindent elkövetek, amit csak lehet, hogy Budapest mellé állítsam a NOB-tagokat. Pillanatnyilag ez életem legfőbb célja. Illetve csak az egyik. A másik a világbajnokság a szülővárosomban.
