Toon van Helfteren szemlátomást nehezen ocsúdott. Nem találta a szavakat, egész egyszerűen nem értette, mi történt, és ezt be is vallotta: „Képtelenek voltunk reagálni arra, amit a magyarok csináltak a pályán, a játék minden elemében megleptek minket, jobbak voltak, nagyszerűen védekeztek, a lepattanókat uralták a palánkjuk alatt, időre van szükségünk ahhoz, hogy mindezt feldolgozzuk.”
A holland férfi-kosárlabdaválogatott kapitányának valóban szokatlan élményt kellett megemésztenie: a zajló világbajnoki selejtezőkben csapata először szenvedett vereséget hazai pályán. Játékosai korábban lelépték az olaszokat és a horvátokat is, rémálmában sem gondolta volna, hogy éppen a magyarok szakítják meg ezt a szép sorozatot. Ugyanakkor a szavai a legnagyobb elismerést jelentik kollégájának, Ivkovics Sztojannak, aki a látottak szerint tökéletesen térképezte fel Hollandia együttesét, kiválóan vette észre a sebezhető pontjait, és ami még fontosabb: a magyar kosarasok maradéktalanul végre is tudták hajtani azt az elképzelést, amit a kapitány az elemzést követően megfogalmazott a siker zálogaként.
Az idegenben aratott 74-59-es győzelemmel a magyar válogatott a harmadik, már továbbjutást érő helyre lépett fel a csoportban, miután a még százszázalékos Litvánia Horvátországban is nyert, valamint az olaszok legyőzték a lengyeleket, ám öt forduló még hátravan, korai lenne számolgatni. Mindenesetre a férfi válogatott még sohasem vehetett részt világbajnokságon, és már az is a bravúr határát súrolja, hogy a selejtezők mostani szakaszában nemcsak papíron, hanem gyakorlatilag is van esélye kijutni a jövő szeptemberi, kínai vb-re.

Vojvoda Dávid remekül játszott a hollandok ellen
Fotó: Fiba.com
– Kína azért még nagyon messze van – mondta a Magyar Időknek a Hollandiában 23 pontig jutott Vojvoda Dávid.
– A hollandok ellen szerintem nagyon jól játszottunk, a pályán is éreztük rajtuk a tanácstalanságot. Az idény elején tartunk, ezért még nem értük el a csúcsformánkat, de nagyon akartuk a sikert, és ennek a csapatnak soha sincs gondja a motivációval. Számomra ráadásul egészen különleges volt ez a mérkőzés. Először játszottam tétmeccset apaként, nehezen tudnám szavakba foglalni, milyen érzésekkel léptem pályára emiatt…
Ünneplésre nemigen maradt idő, ma 18 órakor Debrecenben a világ elitjébe tartozó, az Euroligában edződő játékosokkal érkező olasz válogatott a következő ellenfél. Sajnos Hanga Ádám, Váradi Benedek és Rosco Allen után újabb kulcsjátékos dőlt ki: a csapatkapitány Keller Ákos szombaton rosszul lett, és néhány óra múlva már meg is műtötték vakbélgyulladással, a pótlására Tóth Norbert érkezett az edzőtáborba.
Az újabb csapás nélkül sem a magyar válogatott volt az esélyesebb, ám tény, ez az együttes több mint egy éve sorra borítja fel a papírformát.