A szerb származású svéd tréner szerződése 2020 nyaráig szólt, de kérésére már az idén felbontják. Dierk Schmäschke sportigazgató elmondta, hogy már korábban is több klubtól – például a Paris Saint-Germaintől – érdeklődtek iránta, de eddig minden alkalommal sikerült ezeket a megkereséseket elhárítaniuk és maradásra bírniuk a szakembert, most viszont a rendkívül profi munkájára, illetve jelentős érdemeire való tekintettel úgy döntöttek, hogy elfogadják a kérését.
„Miután Vranjes ismét azt kérte, hogy engedjük el, úgy döntöttünk, hozzájárulunk, hogy Veszprémbe szerződjön” – tette hozzá a sportigazgató a Flensburg honlapján.
A svéd tréner a közösségi oldalán kora délután tényként jelentette be, hogy nyártól átveszi az előző idényben BL-ezüstérmes veszprémi csapat irányítását. Úgy fogalmazott, jelenlegi klubja is profitál a váltásból, vagyis a Telekom Veszprém kivásárolta németországi szerződéséből.
A Telekom Veszprém honlapján délután megerősítették, hogy nyáron távozik a jelenlegi vezetőedző, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté, akit Vranjes vált és akinek szerződése 2020. június 30-ig szól.
„Számos oka van, miért kértem a megállapodásom felbontását, de a legfontosabb a magánéletem, mert a jövőben közelebb élhetek majd a szerbiai családomhoz és a barátaim többségéhez” – tette hozzá.
A 43 éves Vranjes 2006 és 2009 között a Flensburg játékosa volt, edzőként pedig 2010 óta tevékenykedik a csapatnál. Irányítóként Bajnokok Ligája-ezüstérmet, trénerként a többi között BL-aranyat és KEK-et nyert az együttessel, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség (IHF) a világ legjobb edzőjévé választotta.
A férfi kéziválogatottat is Vranjes irányítja nyártól
A svéd Ljubomir Vranjes a Veszprém csapatának vezetőedzői posztja mellett a nyártól a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendőit is átveszi.
A magyar szövetség honlapja szerint a szerződést már megkötötte a szakemberrel, aki júliustól látja el a szakvezetői teendőket 2020. augusztus 31-ig.
Az MKSZ jelezte, hogy a januári világbajnokságon a csapatot hetedik helyig vezető spanyol Javier Sabaté szerződése január 31-én lejárt, arról pedig később születik döntés, hogy június 30-ig ki veszi át a helyét. A honlapon olvasható hír kiemeli, hogy a válogatott a negyeddöntős szerepléssel teljesítette az előzetesen kitűzött célt a világbajnokságon, és a szövetség köszönetet mond Sabaténak az elmúlt hónapokban nyújtott munkájáért és az elért eredményekért.
A jelenleg még a német Flensburg gárdáját irányító Ljubomir Vranjes játékosként világbajnok és olimpiai ezüstérmes, edzőként pedig a német együttessel Bajnokok Ligáját és KEK-et nyert, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség (IHF) a világ legjobb edzőjévé választotta.