A szombati, Buenos Aires-i demonstráció szervezői több ezres tömegre számítottak, de a hűvös, esős időjárás miatt csak néhány százan tüntettek a 29 éves futballista visszatéréséért. Sokan Messit dicsőítő transzparensekkel, a hagyományos kék-fehér argentin mezben vonultak utcára.
A csatár 13 éves korában Barcelonába költözött, és hazájában gyakran kritizálják, amiért a katalán klubbal kiemelkedően sikeres, az argentin válogatottal viszont még nem tudott jelentős trófeát nyerni.
„Messi a legjobb játékos a történelemben, az argentin és a nemzetközi futballban egyaránt. Nem hiszem, hogy látni fogunk hozzá hasonlót a következő ezer évben” – mondta egyik rajongója, Hernan Sanchez a Buenos Aires-i tüntetésen.
„Van egy mondás, miszerint Messi csak 500 millió évente születik, mi pedig nagyon élvezzük, hogy így van, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ugyanabban a korban élünk, mint ő” – mondta egy másik szimpatizáns, Santiago Bordero.
„Vissza kell térnie! Számomra ő kivételes, ő egy isten” – jelentette ki Juan Alberto Salas.
Az FC Barcelona játékosa egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a továbbiakban nem szerepel a válogatottban. Azóta számos politikus, sportoló és művész igyekezett nyilvánosan meggyőzni, hogy változtassa meg döntését – a dél-amerikai ország fővárosában számos óriásplakát is megjelent a témában -, és a közösségi oldalakon szurkolók milliói szeretnék elérni ugyanezt.
Az argentinok a tavalyihoz hasonlóan a Copa America idei döntőjét is tizenegyes-párbajban veszítették el Chilével szemben. A New Jersey-ben rendezett meccs után Messi visszatért Argentínába, néhány napot szülővárosában, Rosarióban töltött, majd a Bahamákra utazott nyaralni. A csatár a 2007-es kontinenstorna, valamint a 2014-es világbajnokság döntőjében is pályára lépett, de csapata egyiket sem tudta megnyerni.
Közben az argentin La Nación című lap úgy értesült, hogy Lionel Messi valóban mérlegeli a visszatérését. A válogatottnak legközelebb szeptemberben lesz mérkőzése, de az újság vasárnapi számában azt írják, a csatár ősszel még nem lép pályára, tart egy kis szünetet, mert a 2018-as oroszországi világbajnokság megnyerése a nagy célja.