Szeptember 5-ét írunk. Már Spanyolországban és az Egyesült Arab Emirátusokban is megkezdődött a bajnokság, ám Dzsudzsák Balázsnak (legalábbis e sorok nyomdába küldésekor) továbbra sincs csapata. Emiatt ugyan nem kapott meghívót Marco Rossitól, a magyar válogatott szövetségi kapitányától sem, a helyzetét mégsem írhatjuk körbe a lét-nemlét, biztonság-bizonytalanság, a létbizonytalanság eszköztárával.
Pillanatnyi állapota a profi futballban ha nem is szokványos, de nem egyedi – honfitársai közül elegendő a szintén szerződés nélküli Futács Márkóra és Vadócz Krisztiánra gondolnunk.
A labdarúgással mintegy szembeállítva a profi futball fogalma úgy három évtizede honosult meg szóhasználatunkban. Akkor jelentéstöbblettel bírt, már-már áhítattal emlegettük, mindazt magában hordozta, amitől a jellemzően nyugat-európai futballt jobbnak tartottuk, mint a magyart.
Aztán ahogy az évek során a magyar labdarúgás is professzionalizálódott, egyre inkább pejoratív értelemben használtuk. Ma leginkább érzelemmentességet, piaci tudatosságot, haszonelvűséget olvasunk ki belőle. A sportág alanyait sokkal helyesebb profi futballistákként, mint játékosokként emlegetni, mert a profizmus, nem pedig a játékosság határozza meg a döntéseiket, gondolkodásmódjukat.
Ahogy arról Dzsudzsák Balázs példája is árulkodik. A zenitjén már egyértelműen – megkockáztatjuk, harmincegy évesen az átlagosnál hamarabb – túljutott, ballábas futballista néhány éve szűk körben még arról beszélt: pályafutása vége felé a Ferencvárosban szeretne játszani, hogy megtapasztalhassa, milyen érzés hétről hétre tízezres magyar közönség előtt kifutni.
A lehetőség idén adott volt, Dzsudzsák a múlt héten a Fradiban edzett, ám persze nem írt alá. Ahogy Fehérváron sem, pedig Marko Nikolics tárt karokkal fogadná, és a Vidinél nem csupán többet kereshetne, mint a zöld-fehéreknél, de még az Európa-ligában is szerepelhetne. „Játékosésszel” kapnia kellett volna az alkalmon, a profi futballista azonban racionálisan dönt: a sok pénznél jobb a több.
Azzal Dzsudzsák sem kalkulál, hogy a labdarúgásban változatlanul az érzelmek megnyilvánulását szeretjük a legjobban. Ha valóban ismét valamelyik arab klub ajánlatát fogadja el, akkor azt teszi kockára, ami állítólag neki is a legfontosabb: a magyar szurkolók szeretetét. Mert vagy elfelejtik, vagy – ami ennél is rosszabb – ha visszatér a válogatottba, de gyengén játszik, lekiabálják a pályáról.
Ez – is – a labdarúgólét bizonytalansága.