Csupa jó hír eddig: hét ágra süt a nap a Margitszigeten, a világbajnokság pólómeccseinek a helyszínén, ahol a magyar lányok tegnapig készültek, nagyszerűek a terheléses vizsgálat eredményei, alakul a csapat, és egy tegnapi hír szerint Kisteleki Hanna, a válogatott 26 éves erőssége kisbabát vár, már a negyedik hónapban jár.
„Az egész válogatott, a szakmai stáb boldog a családi örömök miatt, fantasztikus érzés. Még akkor is, ha az Európa-bajnoki formában lévő Csuti (ahogy Kisteleki Hannát becézik társai – A szerk.), az egyetlen balkezesünk nagyon hiányzik majd a csapatból. Örömmel várjuk vissza, bízunk benne, hogy sokat találkozunk még a válogatottban. Egy év múlva talán már arról beszélünk, hogy mikor csatlakozik hozzánk” – kommentálta a hírt Bíró Attila szövetségi kapitány, akit cseppet sem rázott meg a hír, kétgyermekes apukaként maga is érzi és tudja: a család mindenek felett.

A magyar pólós lányok ki vannak éhezve a sikerre
A válogatott egyik legjobbja nélkül is köszöni, megvan, sőt egyre jobb formába lendül. A hét elején kétkapus edzéseket tartott a ma kezdődő Vodafone-kupa egyik résztvevőjével, a magyarokhoz hasonlóan a világ élvonalába tartozó Ausztráliával.
„Mindkétszer megvertük őket, kedden már helyenként kiváló játékkal. Egyre jobban összeérik a csapat, a vérfrissítés, a két fiatal kerettag – Szilágyi Dorka és Gurisatti Gréta – beszállása a legjobbkor jött. Igaz, ők már csak a nevükben újoncok, valójában kész játékosok, bár még tapasztalatot kell gyűjteniük, nyesegetem a vadhajtásaikat, és ebből a szempontból a Vodafone-kupa ideális játéklehetőség. Olyan pluszra számítok tőlük a válogatott játékában, ami még a legutóbbi, kínai tornán sem volt meg” – fogalmazott Bíró Attila, aki nemcsak szakmai tekintetben telitalálat a válogatott élén, hanem hangulatfelelősként is nagyszerű, sikeresen oldja a világversenyek előtt megszokott feszültséget.
A csapat tagjai a minap terheléses vizsgálaton vettek részt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, Merkely Béla professzor intézetében.
„Remek állapotban vannak a lányok, egyikük-másikuk férfiakat megszégyenítő eredményeket produkált, a sok edzett lány közül is kiemelkedett Gurisatti Gréta. Sokkal jobbak a tesztmutatói, mint tavaly ilyenkor, pedig akkor sem panaszkodhattak a kerettagok. Jómagam is végigcsináltam a terheléses vizsgálatot, a középmezőnybe tartozom. Már úgy értem, a női középmezőnybe…” – jelezte mosolyogva Bíró Attila. Minden magyar pólórajongót foglalkoztat a kérdés: az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok válogatottja verhető-e.
„Ki nem az? – kérdezett vissza a szakember. – Most Kínában a görögök a rendes játékidőben ikszeltek velük, és csak az ötméterespárbajban maradtak alul, az oroszok pedig nyerésre álltak, csak a végén elbutáskodták a meccset. Tízből egyszer biztosan le tudjuk győzni őket, és azon vagyunk, hogy az az egy itt legyen, Budapesten, a világbajnokság döntőjében.”
A menetrend
A Vodafone-kupa programja, július 5., szerda: Egyesült Államok–Új-Zéland, 18.00, Magyarország–Ausztrália, 20.00 (tévé: M4 Sport); július 6., csütörtök: Egyesült Államok–Ausztrália, 18.00, Magyarország–Új-Zéland, 20.00 (tévé: M4 Sport); július 7., péntek: Új-Zéland–Ausztrália, 18.00, Magyarország–Egyesült Államok, 20.00 (tévé: M4 Sport).
A világbajnokság magyar vonatkozású mérkőzései: Japán–Magyarország (július 16., 20.10), Franciaország–Magyarország (július 18., 20.10), Hollandia–Magyarország (július 20., 20.10), nyolcaddöntők (július 22.), negyeddöntők (július 24.), elődöntők (július 26.), döntő, bronzmeccs (július 28.)
A magyar vb-csapat, kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros); mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE).