Kész szerencse, hogy a magyar drukker sosem veszíti el a humorérzékét. Még akkor is nevet, amikor sírni kellene, még 0-4-nél is a döntetlenről szövöget tervet. A lelátó nagy része ebből persze mit sem értett, mert a Szusza Ferenc Stadionban többségben voltak az olaszok. A 31. percben 4-0-ra vezettek a vendég U21-es labdarúgók a magyarok ellen, de az eredménynél megalázóbb volt a játék és a tehetetlenség. Nem teljesült a drukker óhaja: az olaszok 5-0-ra hozták az első félidőt, a vége 6-2 lett. A helyzet szörnyű, leginkább azért, mert az olaszok elleni pofonnak nem lesz, egyszerűen nem lehet következménye.
Az U21-es korosztályt nem lehet lecserélni, a német edző, Michael Boris abból főz, amije van. Az olaszok ellen látott garnitúra jelenleg a legjobb az országban. (Halkan kérdezem: milyen lehet a többi?) Hogy fordulhat elő, hogy ugyanez a társaság idegenben veri a németeket 2-1-re, majd három hét múlva padlót fog az olaszok ellen? Fogadjuk el, hogy az elvárás, a tét agyonnyomja a fiatalokat, hogy a mi akadémiáinkon felnőtt magyar labdarúgók már most ekkora hátrányban vannak az elittel szemben, hogy fölösleges várni a Videotonban kispadozó Tóth Bencétől és a Puskás Akadémián mellőzött Spandlertől, hogy megállítsa a milánói Cutronét és Locatellit vagy a firenzei Chiesát, mert ez így 21 évesen már eleve esélytelen?
Mennyire vegyük komolyan Bernd Storck szövetségi kapitányt, amikor azt hajtogatja, hogy az U21 a válogatott előszobája, aki itt jól teljesít, az könnyen bekerülhet a felnőttek közé? A jelenlegi fiatalok csak konzerválják a középszert, az olaszok ellen kiderült, nem fognak tudni segíteni a magyar futballnak. A Megyeri úti 2-6 túlmutat önmagán, a lesújtó eredmény már sokadjára árazza be az akadémiai rendszert, tükröt tart a magyar fiataloknak. Mindaz, amit eddig tudtak a futballról, kevés. Sajnos nagyon kevés.