– Lassan két hete, hogy a kazahsztáni Grand Prix-n bebiztosította a riói részvételét. Kezdi már elhinni?
– Az a cikk, ami az olimpiai bizottság honlapján is olvasható, eléggé friss, szóval, még mindig nem nagyon hiszem. Majd akkor, ha megkapom a hivatalos értesítést. Ám az kétségtelen, bár egy verseny még hátravan a kvalifikációból, a kontinentális kvótámat már senki sem veheti el tőlem.
– Keményen meg kellett harcolnia érte, láttam egy fotót, rajta hatalmas kötéssel a fején Almatiban.
– A kazah lány kétszer is lefejelt, de a lényeg, hogy én győztem. Szerencsére a történtek után is hideg fejjel tudtam gondolkozni, a vérömlenyt pedig leszívták egy tűvel. Ez a győzelem amúgy életbevágó volt a számomra, mert ha kikapok, akkor lemaradok Rióról. De még azután is izgulnom kellett, hogy kiestem a versenyből, mert a férfiknál is volt egy ghánai versenyző, és ha megnyeri a maga meccsét, akkor ő megy az olimpiára. A ranglistáról közvetlenül kijutók mögött nemzetenként csak egy kontinentális kvótát osztanak, így az adott országon belül a férfiak és a nők egymással is versenyeznek, hogy ki szerez több pontot.
– Mi tagadás, elég szoros lett a vége…
– Akárcsak a londoni olimpia előtt. Akkor is ezzel a fiúval voltam harcban, az utolsó versenyig én álltam jobban, de a végén megelőzött. Most ő vezetett, és én fordítottam. S azért sem volt egyszerű megszereznem a kvótát, mert a kvalifikációs sorozat indulásakor váltottam súlycsoportot. Először úgy gondoltam, hogy maradok az 57 kg-ban, ám a madridi versenyen rosszul lettem, annyira megviselt a fogyasztás, hogy vért hánytam. Akkor eldőlt, hogy nincs mese, fel kell mennem a 63 kg-ba, az erősebbek közé.
Londonról kevéssel lemaradt, Rióban ott lesz
– S hogy keveredett a ghánaiakhoz?
– Még 2007-ben, 19 évesen, érettségi után jöttem ki Londonba tanulni, ahol az University of East Londonra jártam, és sportújságíróként végeztem. Szóval, kollégák vagyunk, és jelenleg az Európai Judo Szövetség sajtóosztályán dolgozom. De ugorjunk vissza az időben! A tanulás mellett a cselgáncsot sem hagytam abba, és a véletlen úgy hozta, hogy ugyanabba a klubba kerültem, ahova a Londonban tanuló ghánai dzsúdósok is. Itt rám talált a szerelem, és férjhez is mentem egy ghánai fiúhoz. S egyértelmű volt, hogy megkapva az állampolgárságot, megcéloztam a londoni olimpiai részvételt. Az nem jött össze, és nem tagadom, nehezen éltem meg, hogy csak néző lehettem.
– Most viszont készülhet az olimpiára. Utánanéztem, Pekingben és Londonban is csak kilenc ghánai sportoló vett részt az ötkarikás játékokon. Rio de Janeiróban mekkora csapatuk lesz?
– Az biztos, hogy nagyobb, bár a labdarúgók most sem jutottak ki; a ghánai futball sajnos visszaesett. Viszont atlétikában már többen is teljesítették a nevezési szintet, s lesz ghánai induló súlyemelésben, ökölvívásban és tékvandóban is.
– Milyen a ghánai formaruha?
– Tradicionális népviselet, kíváncsi vagyok, hogy áll majd rajtam. Ruhapróbán nem voltam, majd csak egy héttel a kiutazás előtt érkezem meg Ghánába. Az angol válogatottal készülök, és a formaruhánál fontosabb, hogy a legjobb formámban legyek az olimpián.