„A hétfői nap folyamán Danko Lazovics formálisan is jelezte klubunk felé, hogy karrierjének befejezése miatt szerződésének megszüntetését kezdeményezi. A Mol Vidi FC a támadó kérését tiszteletben tartva ezt elfogadta. A következő napokban a szerződés megszüntetésének részleteit is rendezni fogja klubunk és a játékos.” A Vidi tegnap ezt a rövid közleményt adta ki. Tehát immár nem csupán értesülés, hanem hivatalos hír Lazovics távozása, amelynek okait illetően azonban cseppet sem lettünk okosabbak.
Tegnap délben Marko Nikolicsra – és Pátkai Mátéra – várt az a kellemetlen feladat, hogy a sajtótájékoztatón állja az újságírók rohamát. Felütésként a vezetőedző elmondta a gondolatait az Európa-ligáról, a BATE-ról:
– Boldog vagyok, hogy ezen a szinten képviselhetem a klubot és az egész magyar labdarúgást. Élvezni szeretnénk a játékot, de eredményesek is akarunk lenni. Nem mindegy, hogy hány néző előtt szerepelünk, pár száz, mint a hét végén, vagy huszonkétezer előtt. Ha tele van a stadion, akkor nem kell pluszmotiváció.
A BATE nagyon tapasztalt csapat, jól ismerem, mert több korábbi játékosom megfordult ott. Az elmúlt években rendszeresen vagy a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga főtábláján szerepelt. Az UEFA-koefficiens alapján is a mérkőzés esélyese, de ha csak ezt néznénk, akkor már a selejtezőkben ki kellett volna esnünk.

A Mol Vidi vezetőedzője jól ismeri az első csoportellenfelet, a BATE Boriszovot
Fotó: Mirkó István
Intelligens, lényeglátó szavak, ahogy azt a szerb szakembertől megszokhattuk. Ám tegnap még, bármennyire is zokon vette, elsősorban nem a BATE elleni meccsről, hanem a Lazovics-ügyről faggatták – volna – az újságírók.
– Mindenemet rátettem volna, hogy ez lesz az első kérdés – próbált meg eleinte humorizálni, aztán egyre komorabb lett. – Nem az én feladatom, hogy erről beszéljek, én a csapat edzője vagyok. És nagyon szomorú, mert Danko még jó pár évig játszhatna ezen a szinten. Három klubnál dolgoztunk együtt, nem csupán top játékos, hanem fontos személyiség is. Sokan csak azt látják, hogy olykor idegesen viselkedik a pályán, azt azonban nem, hogy a háttérben mennyit segít. Talán tudom, hogy mi történt, most azonban a meccsre kell összpontosítanunk. El kell fogadnunk a döntését.
A kérdés – miért távozik viharos hirtelenséggel Lazovics – persze más és más irányból újra és újra előkerült, dacára annak, hogy Gressó Gergely sajtófőnök azt kérte, csak a BATE elleni mérkőzéssel foglalkozzanak az újságírók.
Tisztelet. Nikolics egyre csak ezt emlegette. Tisztelet a csapatnak, és persze tartsuk tiszteletben Lazovics döntését. Amikor arról is megkérdezték, Sztefan Scsepovics miért került ki a keretből, s miért adták el Varga Józsefet a Puskás Akadémiának, akkor így felelt:
– Néha nehéz döntéseket kell meghoznom. Így volt a télen is, amikor hat új játékos érkezett, és a nyáron is, amikor szintén csatlakoztak hozzánk új emberek. Közben megnyertük a bajnokságot és bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe. Nem látok nagy gondot, a keret folyamatos változása a futball velejárója.
Így igaz. De minden bejelentésnek megvan a maga ideje. Lazovics pont azt nem adta meg a Vidinek, amit az edző számon kér az újságírókon. A tiszteletet.