Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát kétmeccses eltiltással sújtotta az UEFA, ebből a másodikat felfüggesztették. Így jövő csütörtökön, az Észtország elleni találkozón nem lehet ott a kispadon. A talányos indoklás szerint a mester az athéni Görögország–Magyarország mérkőzés „alatt és után sportszerűtlen viselkedést tanúsított”.
De vajon mit is tett? Megütötte a negyedik bírót? Szidta a játékvezető édesanyját? Rossit ismerve egyik verzió sem hihető, különben is, a tettlegességet láttuk volna. Elhagyta a hűvös Torinóból származó, de a forró Nápolyban élő talján száját egy-két „vaffanculo”? Ez bizony könnyen előfordulhatott, de az az edző vessen rá követ, aki még életében nem eresztett el egy ízeset a meccs hevében.
Amit viszont láttunk, az a következő: a meccs lefújása után Rossi bement a kezdőkörbe kezet fogni Tobias Stielerrel, majd rövid eszmecserét követően a játékvezető nem fogadta el a felé nyújtott jobbot.
Rossi hibázott? Lehet. De az UEFA még nagyobbat. Német bírói csapatot küldött egy olyan meccsre, amelyen a hazai gárda edzője, Michael Skibbe – német.
A többit az olvasó fantáziájára bízom.