Székesfehérvár hovatovább az öttusasport világfővárosává növi ki magát. A múlt héten hat napon át vetélkedtek különféle versenyszámokban kontinensünk legjobb modern pentatlonistái. Ahogy a német mondja, Zucker kommt zuletzt, a végén csattant az ostor a szombati felnőtt női, majd a tegnapi férfiverseny képében.
Végtére is ez az olimpiai szám, a két nem egyéni viadala, bár hallani mostanság olyan hangokat, hogy a jóval egyszerűbb és követhetőbb „kombi”, a váltakozva előadott futásból és lézerpisztolylövésből álló úgynevezett laser-run is külön olimpiai számmá avanzsál.
Mindenesetre a Bregyó Atlétikai Központban – ez az évről évre megrendezett Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj helyszíne – lebonyolították a laser-run világbajnoki válogatóját is az októberi dublini vb-re.
De ma még az öttusa a főfogás a menüben, mondhatni, szerencsére. (Bár ki tudja?)
Szombaton rekkenő hőségben rendezték meg a nők versenyét, amelyben a lovaglás nem igazán rostálta meg a mezőnyt a túlságosan is könnyű pályával, az igazi erőpróba az volt, hogy ájulás nélkül kibírják a versenyzők a pokolian meleg szerelésükben a tűző napsütésben.
Mire este hétkor elkezdődött a kombi, már tűrhetőbb volt a hőmérséklet. A francia Marie Oteiza győzelméhez nem férhetett kétség, fantasztikusan lőtt a 24 éves lány, mögött a brit Kate French is simán bejött másodiknak, a valódi izgalmak a harmadik-negyedik hely környékén kezdődtek.
Kovács Sarolta, az Alba Volán SC 27 éves szőkesége kissé elszúrta az utolsó sorozatát, Alekszejev Tamara, a másik városi klub, az Alba Öttusa Egyesület 30 éves üdvöskéje jócskán elhúzott tőle, és annyira biztos bronzérmesnek tűnt, hogy a célegyenesben elkezdett kocogni, és a közönségnek integetve ünnepelte magát.

Marosi Ádámot a francia Prades a végén megelőzte
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Csakhogy korai volt az öröm. Kovács valahonnan előhúzott egy szívszaggató hajrát, ráfutott honfitársnőjére, aki észbekapott, és szintén elkezdett sprintelni, de már későn, mert Saci a célban elkapta és megverte! Ilyesmit még Kállai Ákos, a nők kapitánya sem látott, pedig ő nem ma kezdte a szakmát… – Mi ebből a tanulság? Az, hogy a verseny addig tart, amíg át nem haladtunk a célvonalon – vonta le a kézenfekvő konzekvenciát a szakember, Alekszejev pedig joggal siratta – szó szerint – az elkönnyelműsködött bronzot.
A csapat – a 9. helyen végző Földházi Zsófia volt a harmadik tag – győzelmét azonban senki és semmi sem veszélyeztette, Magyarország Európa-bajnok lett. A negyedik döntősünk, Réti Kamilla tizennegyediknek ért célba.
A férfiak viadaláról nagyon hiányzott a sérült Kasza Róbert, pedig a rutinos pentatlonista esélyes lett volna akár az aranyéremre is. Távollétében a szintén nem nyeretlen kétéves – a napokban tölti be a harmincnégyet – Marosi Ádám remekelt, a kilenc éve egyéni világbajnok fess katonatiszt kiválóan lovagolt, egy verőhibával teljesítette a pályát, és megvolt az esélye a végső győzelemre.
Főleg, hogy az utolsó lőállásból elsőként futott ki, csakhogy a nyolc évvel fiatalabb francia Valentin Prades lehajrázta, és minimális különbséggel megelőzte. Prades pontszáma 1484 volt, a honvédos Marosié 1482. A fehérvári Demeter Bence nagy hajrával bejött ötödiknek, a fiatal Regős Gergely a 27. helyen végzett, s a csapat ezüstérmes lett, 52 ponttal lemaradva a franciák mögött.
Hasonló éremterméssel a mexikóvárosi világbajnokságon is kiegyeznénk.