A túlnyomó többségében kopott, szürke hegyoldalak, műhóból épített lesikló- és sífutópályák között először is üde látványt nyújtott a Salzburg szomszédságában, de már a német oldalon fekvő bájos alpesi üdülőközpont, Ruhpolding hóba burkolózó látványa. A férfiak 15 km-es tömegrajtos világkupa-futama alatt is szakadt a hó, s a ma már szokatlannak mondható körülmények közepette az egyik induló, hiába nógatta az edzője, öt–tíz méteres hátrányban, kényelmesen síelt a többiek mögött, az első lövészetig meg sem próbált feljebb kapaszkodni. Ki ez a lúzer? – gondoltam magamban a tévé előtt ülve. A rajtszámról aztán sikerült beazonosítani a 28 éves német Erik Lessert, aki bár nem ismeretlen, Szocsiban kétszeres olimpiai ezüstérmes, de a legjobbak közé mégsem tartozik. Időnként az operatőr is ráközelített a csodabogárra, aztán idővel megfeledkezett róla, hiszen mégis az élmezőnyt illett mutatni.
A sílövők között kissé mackós alkatú, csupán 171 cm magas és 70 kilós versenyző a harmadik lövészet után váratlanul újra felbukkant. Méghozzá a harmadik helyen, hiszen vele együtt csupán hárman – rajta kívül korunk legjobbja, a világkupában is élen álló francia Martin Fourcade, valamint az orosz Jevgenyij Garanicsev – teljesítették a harmadik sorozatot is hibátlanul. Fourcade, ahogy az tőle elvárható, kinn, a pályán egyből akcióba kezdett, s Lessert le is szakította. Csakhogy hátra volt még egy lövészet, s a német sportolónak ekkor sem remegett meg a keze – amit hamis mosollyal nyugtázott –, a vetélytársai viszont egyszer-egyszer mellétrafáltak. Ám így is csak 12 másodperces hátrányba kerültek, amit, arra lehetett számítani, a hátralévő 3 kilométeren könnyedén ledolgoznak. Ám ekkor derült ki, hogy Erik barátunk milyen jól taktikázott. Addig spórolt az erejével, a hajrában viszont, vicsorogva bár, még növelte is az előnyét, a célegyenesbe már kiengedve, integetve fordult be.
„Semmi különös nem volt a felkészülésemben. Ugyanúgy kolbászt és tojást reggeliztem, mint mindig, s igyekeztem nyugodt maradni, a hibátlan lövészet volt a siker kulcsa” – így értékelte a győzelmet. Hogy a biztos kéz mennyire fontos, azt 1997-ben Panyik János példáján is leszűrhettük, 20 km-en tizedik lett a világbajnokságon, ami Miklós Edit elmúlt években elért eredményeihez fogható bravúr. Csakúgy mint Lesser, ő is hazai pályán csillogott. Breznóbánya ugyan ma már Szlovákiához tartozik, de Budapesthez közelebb van, mint Debrecen, csak egy ugrás a határtól. Arra járva ne csak a város híres szülöttére, Herman Ottóra, valamint az 1848–49 telén erre is megfordult honvédekre, hanem a magyar téli sportok egyik kiválóságára is gondoljunk.