Három vereséggel és a negyedik helynél is nagyobb veszteséggel zárta a magyar női kézilabda-válogatott a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságot megelőző felkészülési tornát, a Norvégiában megrendezett Möbelringen-kupát. Még a szombati második mérkőzésen, a franciák ellen megsérült Klivinyi Kinga, tehát újabb kulcsjátékos dőlt ki az így is sérülésektől tizedelt együttesből.
A ferencvárosi átlövő műtött válla húzódott meg, s mert csak néhány hete tért vissza, Kim Rasmussen szövetségi kapitány az orvosi stábbal egyetértésben úgy döntött, nem kockáztatja meg az újabb súlyos sérülést, ezért kihagyja a játékost az Eb-keretből. Helyette a Vác junior világbajnokát, Lakatos Ritát és a Dunaújváros irányítóját, Szalai Babettet hívta be.
– Tóth Gabriella és Kovács Anna nem játszhat a dánok ellen. Kovacsics Anikó és Háfra Noémi terhelését pedig csökkentenünk kell, így taktikailag nem lesz túl sok lehetőségünk holnap. A legfontosabb, hogy további sérülés nélkül ússzuk meg a tornát – nyilatkozta Rasmussen a franciák elleni szombati találkozó után. Pedig az olimpiai ezüstérmes, vb-címvédő ellen helytállt a magyar válogatott, csak egy góllal, 19-18-ra kapott ki. A védekezés rendben volt, ám csakúgy, mint csütörtökön a norvégok ellen, támadásban ezúttal sem értük el a húsz gólt, ami azért aggasztó.
Dánia ellen Tóth mégis ott volt a kezdőben – ezek szerint az ő sérülése nem volt súlyos –, Háfra és Kovacsics azonban egyetlen percet sem játszott. A védekezésre, még inkább a védésre tegnap sem lehetett panasz, az első félidőben Janurik Kinga, a másodikban pedig Kiss Éva is kimondottan jól teljesített a kapuban. A támadójáték azonban esetlegesnek és bizonytalannak, sőt kilátástalannak tűnt. A 10-8-as félidő után a magyar válogatott 23-16-ra kapott ki. A hét végi torna alapján nem lehetnek vérmes reményeink az Eb-n.