Már a fél ország (vagy tán az egész) a büntetőrúgásokat várta, amikor a kétszer ötperces hosszabbítás utolsó másodpercében Dróth Öreglaki előreíveléséből Iancu hálójába bólintott, ezzel 4-3-ra nyert, így az idegenbeli 2-2 után továbbjutott a magyar válogatott. Micsoda slusszpoén! Az igazi meglepetést, avagy inkább hidegzuhanyt az okozta volna, ha a magyar csapat legjobbja melléfejel. Várhattunk volna a tévéközvetítésben beharangozott büntetőkre – nem reggelig, hanem a következő Eb-selejtezőig. A 3-3-mal, az idegenben lőtt több gól okán, ugyanis a románok mentek volna tovább.
Ezt a bakit leszámítva tényleg sokáig emlékezetes győzelmet aratott a magyar futsalválogatott. (Ma már talán mondani sem kell, hogy a „futsal” nem elírás, a játék spanyol nevéből – futbol sala, azaz teremfutball – ered.) A magyar csapatokra nem jellemző – vagy legalábbis ez él bennünk –, hogy a mérkőzés utolsó pillanataiban fordítanák a maguk javára az eredményt. Futsalban persze életveszélyes a hajrá, ezt öt évvel ezelőtt a hazai rendezésű Európa-bajnokságon már megtapasztaltuk. A csoportkörben a továbbjutásról döntő találkozón már 4-0-ra vezettünk a csehek ellen, akik azonban a meccs végén lehozták a kapusukat, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Zsinórban öt cseh gól esett, s noha az utolsó percben sikerült egyenlíteni, ezzel nem volt vége, újabb cseh találattal kiestünk.
Kedd este hasonló fegyverrel múltuk felül a románokat. Csak halkan jegyezzük meg, reméljük, az európai szövetség, az UEFA nem vizsgálja a nézőtéri viselkedést. Szó se róla, a románokat – akiknek egyébként két székely magyar játékosuk (Csoma és Szöcs) van, s a szövetségi kapitányuk, Jakab Zoltán is magyar – nem a bajtársiasság és a sportszerűség jegyében fogadta a debreceni közönség. Ha a szeptember 4-i magyar–román labdarúgó-Eb-selejtező folyományaként az UEFA a soron következő meccsre zárt kapukat rendelt el, akkor most minimum a Főnix-csarnok lebontását kellene parancsba adnia…
Maradjunk a pályán elért eredménynél! A magyar válogatott a hosszabbításban kivívott 4-3-as győzelemmel, összesítésben 6-5-tel története során – 2005 és 2010 után – harmadszorra kijutott a tizenkét csapatos Európa-bajnokságra, amelyet Szerbiában rendeznek jövő februárban. Kézilabdás hagyományok alapján magyar szemszögből akár hazai pályán.
Spanyol mester, dróth és Tóth
A magyar válogatottat 2013 májusa óta irányító spanyol – pontosabban katalán, hiszen barcelonai illetőségű – szövetségi kapitány, Sito Rivera nem volt könnyű helyzetben kedd este a Főnix-csarnokban. – Eredetileg 2014 végéig a román válogatottat irányítottam volna, de két és fél éve elfogadtam a magyar szövetség felkérését, elhagytam Romániát. Rengeteg barátom, játékosom maradt ott, klubcsapatokat is edzettem – Marosvásárhelyen és Déván –, szóval a szívem egy darabját ott hagytam. S mivel sokáig magyarlakta vidékeken dolgoztam, pontosan tudtam, mennyire pikáns egy magyar–román válogatott összecsapás – mondta Rivera, aki korábban a Dunakeszi Kinizsi csapatát kormányozta az NB II-ből az élvonalba. A mester tisztában volt vele, hogy az esélyek a vendégek továbbjutását ígérik – Románia a 16., Magyarország a 31. a világranglistán –, valami mégis a mieink javára döntött. – Ez a valami pedig a lelkesedés és a jobb csapatjáték volt, mert a román játékosok egyénileg és technikailag képzettebbek. Persze némi szerencsére is szükségünk volt, de bátran kijelenthetem, hogy megdolgoztunk érte. Csapatunk legjobbja a kétgólos Dróth és Tóth kapus volt. Így, hogy továbbjutottunk, 2016 végéig automatikusan meghosszabbodott a szerződésem. Jövő héten Belgrádban lesz a szerbiai Eb sorsolása, s utána október végén elkezdődnek a jövő évi kolumbiai vb selejtezői – magyarázta a mester, aki ráadásul nem is számíthatott Ausztriában profiskodó légiósaira, mivel Macedóniában volt klubkötelezettségük. (Ch. G. A.)