A 40 éves kapus csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta: már a belgák elleni vasárnapi nyolcaddöntő másnapján felhívta Mészöly Gézát, a Haladás vezetőedzőjét, hogy időpontot egyeztessenek, mert mielőbb szeretett volna részt venni klubjánál a tréningen.
– Nagyon hálás vagyok a fogadtatásért, amivel a szurkolók körbevesznek, különösen jó érzés, amikor a szülővárosomban, Szombathelyen érzem az emberek szeretetét. Igyekszem elmenni minden rendezvényre, ahová meghívnak, de igazán a pályán érzem jól magam, még akkor is, ha harminc fokban kell védeni – beszélt az érzéseiről Király, aki már kétszer is beszállt edzeni. Ebből az is kiderül, hogy a belgák ellen összeszedett sérülése nem olyan súlyos, nem törött el az egyik ujja, csupán „megroppant”.
A kapus a korával és a nimbuszával járó feladatoknak is igyekszik eleget tenni, szervezi a nevét viselő Király-kupa felkészülési labdarúgótornát, amelyet az általa alapított szombathelyi sportlétesítményben – ahol a kapusiskolája is működik – rendeznek a hét végén a Haladás, a Vasas, a Sopron, valamint az osztrák ASV Drassburg részvételével.
Király Eb-szereplésének hála a Haladás pénzhez is jut, de nem vitás, hogy a Ferencváros jár a legjobban. Az UEFA a klubszövetséggel kötött megállapodás értelmében összesen 150 millió eurót oszt szét a válogatott játékosokat adó egyesületek között. Az összeg 40 százalékát a selejtezősorozatot követően, 60 százalékát pedig az Eb után fizették-fizetik ki. A Fradi a már említett öt futballista, valamint a szlovák válogatott Stanislav Sestak után összesen 869 760 euróra, azaz nagyjából 276 millió forintra számíthat. (Az egy válogatott játékost adó klubok – így például a Haladás – 149 600 eurót, durván 46 millió forintot kapnak.)
Nagy Ádám persze nem így hozhatja a legnagyobb hasznot az FTC-nek, hanem akkor, ha valamelyik neves európai klub megveszi a magyar bajnoktól. Tegnap nem látott napvilágot új információ, jelenleg talán az Olympique Marseille tűnik a befutónak. A Werder Bremen viszont cáfolja, hogy megválna Kleinheisler Lászlótól. – Szó sem lehet róla. Egyértelműen Lászlóval tervezünk, eszünk ágában sincs eladni őt – szögezte le Frank Baumann ügyvezető.