– Be-beszáll Szőke Pistáék mellé a baráti kispályás meccseken?
– Bár nincs rajtam súlyfölösleg, de ehhez már kissé öreg vagyok. Ellenben a baráti kör elnökeként, ha nem is avatkozom bele a klubot érintő döntésekbe – mint ahogy természetesen Szergej Rebrov szerződtetéséhez sem volt közöm –, azért szoros kapcsolatban vagyok az elnök úrral és Nyíri Zoltán operatív igazgatóval – mondta lapunknak a valamikori futballista, aki 1979-ben első magyar labdarúgóként szerződhetett hivatalosan, engedéllyel nyugati profiklubhoz, az FC Bruges-höz.
– Hogyan fogadta a hírt, miszerint Rebrov váltotta Thomas Dollt a vezetőedzői poszton?
– Az ukrán szakember székfoglalójának különösen az a mondata ragadott meg, amelyben a játék intenzitásának folyamatos magas szinten tartását jelölte meg edzői filozófiája sarokköveként. Meglehet, nem tudatosan, de rátapintott a magyar futball legfőbb rákfenéjére: a sebesség, az intenzitás hiányára. Ezen a téren vagyunk a leginkább lemaradva a nemzetközi szinttől, s ha ebben javulunk, nem marad el az előrelépés.
– Ön szerint szükségszerű volt a váltás?
– Mindenképpen. A Fradinál az eredményesség fokmérője a nemzetközi siker. Lehetőségeit illetően az FTC és a Videoton kiemelkedik a magyar mezőnyből; attól, hogy itthon a dobogón végzel a bajnokságban, esetleg megnyered a kupát, senki sem ájul el. Ettől a két klubtól jogosan elvárható a helytállás a nemzetközi porondon.
A Mol Vidi most jó úton halad, szerdán a Groupama Arénában láttam a hősies küzdelmét az AEK Athénnal. Le a kalappal! Minden évben el kellene jutni az Európa-liga csoportköréig, s talán háromévente – akár szerencsével – felkerülni a BL főtáblájára, ezzel mindenki elégedett lenne. Ennél több már utópia. Egy tízmilliós ország gazdasági lehetőségei ennyit engednek meg, a magyar gazdaság növekedési pályára állt, a háttér adott ahhoz, hogy a klubfutballunk is magasabb szintre lépjen.
– Talán ezt az ugrást hiányolta Dolltól.
– Pontosan. Dolltól több nyilatkozatában is azt olvastam, hogy a Fradi minden nyáron hendikeppel vágott neki az El-, illetve BL-selejtezőknek, mert új csapatot kellett építenie, hiszen a klub drága pénzért eladta az értékeit. Nos, ez tényszerűen nem igaz. A Doll-érában három komoly játékosértékesítésről tudok: eladtuk Nagy Ádámot, Nagy Dominiket és Cristian Ramírezt, a Besic-tranzakció még a Moníz-korszakban történt. Négy és fél év alatt három játékos, miközben jött vagy ötven. Dollt senki sem kényszerítette ezekre a vásárlásokra, azért volt szükség a folyamatos vérátömlesztésre, mert az általa idehozott játékosok nem váltak be. Sokuknak már a nevére sem emlékszünk.
– Mit szól ahhoz, hogy a csapaterősítés egyetlen módjának az igazolások tűnnek?
– Ez az én szívfájdalmam. Valamilyen úton-módon meg kellene próbálni kinevelni és beépíteni a saját nevelésű játékosokat. Indokolt volt a német Teo Schneider júniusi leváltása az utánpótlás-szekció éléről, feltétel nélkül bízom a helyére kinevezett Prukner Lászlóban, akit avatott szakembernek tartok. Nem hiszem, hogy csak régebben születtek tehetségek – hogy csak a saját korosztályomból említsem Albertet vagy Vargát –, manapság meg nem.
Genetikailag elkorcsosultunk volna? Ugyan már! Inkább arról van szó, hogy valaha reggeltől estig a grundon rúgtuk a bőrt, manapság pedig napi másfél órát töltenek futballal az úgynevezett akadémiákon. Ennyi idő alatt nem lehet elsajátítani a labdarúgást. Lehet, hogy az engem felfedező Agárdi Feri bácsinak vagy a legendás Száger Misi bácsinak nem volt pro licence, de olyan szemük volt a kiválasztáshoz, hogy évente négy-öt klasszist feladtak az első csapat keretébe. Summa summarum: az anyagi feltételek megvannak, a szándék úgyszintén, most már a szakmának kellene bizonyítania, hogy megérdemli ezeket a pazar körülményeket, amilyenekről a korábbi évtizedekben csak álmodozhattunk.
– Tudjuk, hogy Georges Leekens klubtársa volt az FC Bruges-ben, de mégis milyen döntésnek tartja Marco Rossi kinevezését szövetségi kapitánynak?
– Helyesnek. Georges irányításával nem látszott az út vége, nekem azt mondta, erősebbnek hitte a magyar játékosgarnitúrát. Rossi már bizonyított a magyar közegben, jól ismeri azt, és élvezi a közvélemény és a szakma támogatását. Ha valaki sikeres lehet, az ő; nem tartom lehetetlennek a kijutást az Eb-re már a Nemzetek Ligájából. Egyetértek azzal, hogy csak olyanokat válogat be, akik játékban vannak, ezen senki sem sértődhet meg. Itt a múltbeli érdemek nem számítanak.