Géza a hősöm. Még akkor is, ha azt a hülye utolsó tust nem tudta beadni. Nálam ő az olimpiai bajnok, a koreai most nem érdekel, bocs. Imre Gézának már az arca miatt is jár az aranyérem. Ember. Sportember.
Közöm nincs a víváshoz. A magyar sportolót 1996-ban láttam először párbajtőrözni Atlantában. Honfitársával Kovács Ivánnal kellett vívnia a bronzért. Kovács belesérült a nagy akarásba, Imre Géza nyert, de nagyon nem örült a bronznak. Az arcán keserűség volt és megbánás. A sántikáló csapattársát kellett legyőznie, ilyen érmet egy hiteles ember nem tud igazán ünnepelni. Talán a kezét sem emelte fel, miután bevitte a győztes találatot. Huszonegy éves volt akkor. Azóta őt tartom a legigazibb sportembernek a sok nagyképű, minden tusnál üvöltöző, öklét rázó majom között.
Rióban megint egy barátját kellett legyőznie. Dráma. De a döntőig menetelt. Negyvenegy évesen most a csúcsra érhetett volna, ha behúz a végén egy együttes találatot, de elkapkodta, elizgulta, hiányzott valami kis erőszakos, pofátlan megoldás, ami az ő elegáns, úriemberes vívásához nem illik. (Láttam cselgáncs döntőt, alibizéssel lehet a legjobban nyerni, Géza így nem akart.) Az olimpia azonban kegyetlen.
A nagy ünneplésben nem látszik, itt emberi életek mennek tönkre. Szurkolók és szponzorok kegyeiből pillanatok alatt esnek ki előtte imádott sportemberek, és mennek a süllyesztőbe, vagy maradnak örök vesztesek. Egy sportlövő Rióban negyedszer bukta el az olimpiai döntőt, a női kardban másodszor veszített finálét egy orosz a honfitársa ellen.
Cseh László hetedik, Gyurta kiesett az időfutamban stb. Számítanak ők még, vagy leírtuk őket?
Csak az aranyérmeket tartjuk számon. Az emberi teljesítményt kevésbé. (Amúgy rémlik, hogy Gézának csapatban van már egy olimpiai ezüstje még Athénból?) Verrasztó Dávid úszó mondta egyszer, hogy az ezüst sz.rt sem ér. (Szerintem ez nem igaz, de a közvélemény általában így vélekedik.) Most az egyszer azért tegyen mindenki kivételt, az sem baj, ha máskor is!
Hihetetlen siker Imre Géza ezüstje vereséggel is. És ha valamiért kezdem meggyűlölni az olimpiát, az az okozott frusztráció. Pedig az ezüstérmesek nem lúzerek. Oké, ez sport, a picsogásnak nincs sok értelme, az abszolút győzelem számít. Aki beadja a 15. találatot, az nyer, a másik veszít. Csak ez az aranyhajhászás, már egyre messzebb van az olimpia eszméjétől. Szponzorok és tévétársaságok által megszabott szabályok szerint zajlik az ötkarikás death match. A húsdaráló enyhe kifejezés. Az istenkirály Phelps már 21 aranynál tart. Egy úszó terminátor. Verhetetlen.
A győzelem után úgy emelkedik ki a vízből, mint egy idegen civilizáció küldötte, aki épp leigázza a Földet. Úgy tapsoltatja magát, mint egy diktátor. Nem tudom tisztelni, sajnálom. Imre Gézát tudom, ezüstérmesként is.
A magyar vívó fanyarul azt nyilatkozta az elveszett döntő után, hogy 20-30 év elég lesz a vereség feldolgozásához. Ugyan! Az egész nem ér ennyit, az élet egyre inkább nem az olimpiai döntőről szól.
És amúgy meg annál nagyobb baja sose legyen, mint hogy olimpiai ezüstérmes, és egy kiváló sportember.