Felütésként szögezzük le gyorsan: ha eddig nehéz volt magyar futballcsapatnak eljutnia a Bajnokok Ligája csoportkörébe, akkor mostantól fogva a lehetetlennel lesz határos. Az UEFA ugyanis módosított a bajnokok ága (Champions’ Path) szabályzatán, s ez a változás nem nekünk – jelen esetben a Mol Vidinek – kedvez.
Az új szabályok szerint az Európa-liga címvédője biztosan a csoportkörben indulhat. A rangsor szerinti első négy ország negyedik helyezettjei is közvetlenül a csoportkörbe kerülnek. Így az eddigi 22 helyett 26 csapat kap helyet közvetlenül, azaz mindössze hat fennmaradó helyért folyik a versengés.
A selejtezőből a bajnokcsapatok ágáról az eddigi 5 helyett 4, a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok ágáról az eddigi 5 helyett 2 csapat jut be a csoportkörbe. A selejtezőben kieső valamennyi együttes átkerül az Európa-ligába, ahol a bajnokcsapatok külön ágon szerepelnek, és a BL-ből kiesők közül 8 bajnok bejut az Európa-liga csoportkörébe. A csoportkör mérkőzései az eddig 20.45-ös kezdés helyett 19 és 21 órakor kezdődnek.
Az Európa-ligában 55 ország 158 gárdája vesz részt, köztük a Ferencváros, az Újpest és a Honvéd. Mivel a 2012/2013-as szezontól a 2016/2017-esig figyelembe vett eredmények alapján kialakított UEFA-együtthatók sorrendjében hazánk csak a 33. – horribile dictu, még Liechtenstein is megelőzi! –, ezért mind a négy magyar labdarúgócsapat ezen a héten kezdi meg szereplését a nemzetközi kupákban, a selejtezők első fordulójában. (Még szerencse, hogy az előselejtezőt megúsztuk…)

Marko Nikolics szerint mindenképpen illene felülmúlniuk a luxemburgi bajnokot
Fotó: Havran Zoltán
Közülük elsőként a magyar bajnoki címvédő, időközben névmódosításon átesett Mol Vidi FC lép pályára, a fehérváriak ma vendégként a luxemburgi aranyérmes Dudelange-zsal találkoznak a BL-ben. Marko Nikolics, a Vidi szakvezetője a klub tévécsatornájának arról beszélt, hogy illene felülmúlni a Dudelange-ot, ám azt senki se feledje, hogy a luxemburgi csapat az elmúlt öt évben négyszer lett első a hazájában – márpedig bajnokságot nyerni mindenhol nagy tett. Kemény csata elé néznek Juhász Rolandék, ettől függetlenül a céljuk nem lehet más, mint a továbbjutás.
Az Európa-ligában a három magyar csapat két játéknapon szerepel. Az alaposan meggyengült, többek között teljes csatársorát (Eppel, Lanzafame) elvesztő Honvéd szerdán a macedón Rabotnicki otthonában játszik, míg csütörtökön a Ferencváros (az aktuális NB I-es gólkirály Lanzafame ide igazolt) az izraeli Makkabi Tel-Aviv gárdáját fogadja, az Újpest pedig az azeri Neftci együtteséhez látogat Bakuba. Oda, ahol a jövő májusi döntőt is játsszák.
A sorsolás messze a legjobban a Fradival babrált ki. Nem is annyira a Makkabi lehengerlő játékereje miatt – bár az sem lebecsülendő, a 2013/2014-es kiírásban az akkori bajnok Győrt kettős győzelemmel búcsúztatta –, hanem a fenyegető nézőtéri történések miatt. Nem véletlen, hogy Kubatov Gábor klubelnök szinte könyörögve kérte a szurkolókat, hogy egyfelől mellőzzék az erősen félreérthető karlendítést, másfelől bármilyen rasszista kórust, mert az esetleges atrocitásoknak a klub kizárása lehet a következménye.
A főtáblára kerüléshez amúgy mindkét sorozatban négy párharcot kell megnyerniük a magyar kluboknak.
BL-selejtező, 1. forduló, kedd: Dudelange (luxemburgi)–Mol Vidi FC, Dudelange, 18.00 (tv: Duna World). Európa-liga, selejtező, 1. forduló, szerda: Rabotnicki (macedón)–Honvéd, Szkopje, 17.30 (Duna World); csütörtök: Neftci (azeri)–Újpest, Baku, 19.00 (Duna World), FTC–Makkabi Tel-Aviv (izraeli), 19.00 (tv: M4 Sport).