Meg nem adott tizenegyes és elmaradt piros lap miatt pellengérre állították Horvátországban Kassai Viktort. A magyar labdarúgó-játékvezető déli szomszédunk szakértői szerint döntően befolyásolta a Törökország–Horvátország világbajnoki selejtezőmérkőzést. A Tportal.hr úgy véli, hogy már a találkozó 10. percében hatalmasat bakizott Kassai, amikor Luka Modric beívelése, majd egy csúsztatás után Burak Yilmaz mentett kézzel Domagoj Vida elől nagy helyzetben a 16-oson belül. A szaklap egy másik esetet is említ: ekkor Kassai egy, a 16-os környékén történt szabálytalanságot engedett tovább, itt egy jó helyzetből elvégzett szabadrúgást kérnek rajta számon. A mérkőzést a törökök nyerték 1-0-ra, és ezzel összekuszálták a szálakat a selejtezőcsoportban. A horvátok és a harmadik törökök, illetve a negyedik ukránok között mind-össze két pont a különbség.
Gólfesztivált rendeztek a spanyolok. Julen Lopetegui együttese idegenben győzte le 8-0-ra Luxemburgot, és újabb sikerével esélyesebb lett a kijutásra: két körrel a vége előtt továbbra is három ponttal előzi meg az ezúttal Izraelt 1-0-ra felülmúló olasz csapatot. A szerbek közel kerültek a vb-részvételhez írországi sikerükkel, már négy ponttal előzik meg a Moldovában győztes walesi és öttel az ír csapatot.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megerősítette: lesz kiemelés a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezős párharcainak elkészítésekor. Az október 17-i sorsoláson az aktuális FIFA-világranglista alapján a négy jobb együttes lesz a kiemelt, melléjük sorsolják majd be a másik négy csapatot. Az európai zónából a kilenc csoport győztese automatikusan kijut az oroszországi tornára, míg a nyolc legjobb második helyezett a kiadó négy helyért vív egymással oda-visszavágós párharcot novemberben.
Továbbra sem megy az argentinoknak. A Lionel Messivel felálló gauchók kedden lapzártánk után 1-1-es döntetlent játszottak a dél-amerikai csoport utolsó helyén álló Venezuelával, így továbbra is nehéz helyzetben vannak a 2018-as oroszországi világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában. Szaúd-Arábia már készülhet az oroszországi útra, miután a válogatottjuk legyőzte Japánt, ezzel kijutott a vb-re az ázsiai selejtezősorozatból.