Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) enyhén szólva sem árasztja el a nyilvánosságot a bírókkal kapcsolatos információkkal, és szerda délutánig is csak azt közölte, hogy a szerdai Portugália–Wales elődöntőben a svéd Jonas Eriksson dirigál, negyedik játékvezetőként pedig a lengyel Szymon Marciniak működik közre.
Később aztán az is napvilágra került, hogy a csütörtöki Németország–Franciaország összecsapást az olasz Nicola Rizzolira bízták, akinek a munkáját a partvonalon kívülről a szlovén Damir Skomina segíti. Ugyanakkor az Nso.hu értesülései szerint a holland Björn Kuipers és – hazája válogatottjának a négy közé jutását követően nem meglepő módon – a német Felix Brych számára a negyeddöntő után véget ért az Eb.
Azáltal, hogy Rizzolira az egyik elődöntőt osztották, az is eldőlt, biztosan nem ő vezeti a finálét. Így pedig, továbbhaladva a szálon, az eddig már kiszivárgott hírek alapján vélhetően kétesélyessé vált, ki kapja meg a döntőt: az angol Mark Clattenburg vagy Kassai Viktor.
Az egyik legtekintélyesebb sportlap, a La Gazzetta dello Sport már korábban megszellőztette, hogy az Eb zárómérkőzésének levezetésére Rizzoli, Clattenburg és Kassai a legesélyesebb, előbbi kiesésével kétfősre szűkült a lista. (Megjegyzendő, hogy az UEFA játékvezetői bizottságát az olasz Pierluigi Collina vezeti, az itáliai lap ezért is lehet jól informált.) Más források még Erikssont és Kuiperst vélelmezték, de most ők is kiestek a körből.

Honfitársunk visszakerült a játékvezetők legszűkebb elitjébe
Két éve Brazíliában történetesen Rizzoli vezette a Németország–Argentína vb-döntőt, így ő azért nem panaszkodhat. Ami igaz Clattenburgra is, ő bíráskodott a londoni olimpia és az idei Bajnokok Ligája döntőjében is. Milánóban, a Real Madrid–Atlético Madrid mérkőzésen éppen Kassai volt a negyedik játékvezető; és fura lenne, ha vasárnap is ugyanez a szereposztás állna elő.
A 2011-ben már BL-döntőt vezető Kassainak azért is kijárna az Eb-finálé, mert a tornán három összecsapást is közmegelégedésre vezetett le: a francia–román nyitómérkőzést (2-1), az olasz–svéd csoportmeccset (1-0), legutóbb pedig a német–olasz negyeddöntőt (1-1, tizenegyesekkel 6-5). S a bordeaux-i dráma után is mindkét oldalról elismeréssel szóltak róla. A döntőre az esélyeit kétségkívül javítaná, ha Wales legyőzné Portugáliát, Clattenburg mégiscsak brit állampolgár, jobb, ha nem ő fújna Bale-éknek. Az viszont Kassai ellen szól, hogy a nagy tornákon a nyitó- és a zárómeccset nem szokás ugyanarra a bíróra bízni.
Ám akárhogy is dönt az UEFA játékvezetői bizottsága, honfitársunk a négy évvel ezelőtti Eb-n elkövetett nagy hibája után (az Ukrajna–Anglia mérkőzésen nem adta meg a hazaiak gólját, amikor Terry a labdát a gólvonal mögül vágta ki), amiért a 2014-es vb-ről is lemaradt, most visszairatkozott a játékvezetői kar legszűkebb elitjébe.