Az exvilágbajnok Anatolij Karpov is vendége lesz az idei nagy hazai sakkrendezvénynek, amelynek szervezésében az elmúlt évekhez hasonlóan Polgár Judit vállal oroszlánszerepet. Ám az esemény immár nem egyszerűen a család nevét viseli, hanem Világsakkfesztivál néven tartják szombaton, impozáns környezetben, a Várkert Bazárban.
S hogy mitől lesz egy ünnepi jellegű program világfesztivál? A női világranglistát 26 éven keresztül vezető, immár több mint egy éve visszavonult Polgár Judit elmondta: nyolc évvel ezelőtt gondolkodott el először egy ilyen esemény megszervezésén, a célja és álma pedig az, hogy tíz éven belül elérje: az adott napon egyszerre ötmillióan sakkozzanak a világ minden pontján.
– A mostani, első fesztiválhoz csatlakoztak Chiléből, az Egyesült Államokból, Új-Zélandról, Ausztráliából, s több helyszínnel Európából is – tette hozzá Polgár Judit, kiemelve, hogy ez egy ingyenes családi rendezvény, amelynek a legfőbb célja, hogy bemutassa az érdeklődőknek a sportág „ezer arcát”.
Ennek során megrendezik a pénzdíjas Highlander-kupát, amelyen a korábbi világbajnok Anatolij Karpov és a Világkupa-győztes üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellenfele a sakkolimpián ezüstérmes magyar válogatott tagja, Balogh Csaba, valamint a 16 éves nemzetközi mester, Gledura Benjámin lesz. Az első elődöntőt szombat 14 órától rendezik, ekkor Karpov Gledurával, majd Kaszimdzsanov Baloghgal csap össze.
Seszták Tamás, a Magyar Sakkszövetség elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: a rendezvény közösségi élményt nyújt bárki számára egy olyan sportággal kapcsolatban, amelyben az egyéni teljesítmény a döntő, továbbá példaképeket állít azok elé, akik még csak most ismerkednek a sakkal.