– Andrij Sevcsenkótól Sepp Blatteren át Roy Hodgsonig szinte az egész futballvilág a barátja, rendkívül kiterjedt a kapcsolatrendszere. Izgat a kérdés: ön milyen futballista volt, kell-e játékosmúlt ahhoz, hogy valaki sikeres ügynök legyen?
– Nem akárhol pallérozódtam, a viski utcabajnokságban! Az egyik otthonom a mai napig Visk; létrehoztam egy alapítványt, amely a szülővárosomat támogatja. A családunk a Velence utcában lakott – a sors fura játéka, hogy manapság is van egy lakásunk a Velence utcában London Little Venice nevű negyedében. Aztán 17 évesen felvettek a lembergi testnevelési egyetemre, ott is futballoztam az egyetemi csapatban, ez volt a legmagasabb szint, ameddig eljutottam. Harmadikban kirúgtak, nem tudtam eldönteni, hogy felakasszam vagy vízbe fojtsam magam.
– Rossz tanuló volt?
– Ellenkezőleg, kiváló eredményekkel vizsgáztam, de kommunistaellenes röplapokat osztogattam, ezért rögtön kicsaptak, s azzal a lendülettel behívtak katonának. Az öngyilkosságot elhalasztottam, s életem legszebb két éve következett.
– A Vörös Hadseregben?
– A Balti Flottánál. A Finn-öbölben egy lakatlan szigeten volt a bázisunk, s olyan bajtársi szövetség alakult ki a grúz, örmény, abház, magyar és még az ördög tudja, hányféle nemzetiségű matrózok között, amely még negyven évvel később is eltéphetetlen.
– A továbbtanulásnak persze annyi lett…
– Dehogy! Leszerelés után elmentem a Moszkvai Központi Sportegyetemre, bekopogtattam a rektor elvtárshoz, s közöltem, szeretnék ide járni, mert kirúgtak a lvovi egyetemről. A rektor azt mondta, menjek vissza két hét múlva. Közben lekérték az anyagomat az illetékes szervektől, és amikor visszamentem, a rektor csak ennyit mondott: „Magát legfeljebb Szibériába vehetném fel egy munkatáborba, de inkább felveszem az egyetemünkre.” Egy év alatt két évet végeztem el, s pont a moszkvai olimpia előtt diplomáztam, elhelyezkedtem a szervezőbizottságban. A Los Angeles-i olimpia előtt a szovjetekkel volt egy selejtezőcsoportban a Mezey György – aki később a nagyobbik lányom, Viktória keresztapja lett – irányította olimpiai csapat. Április 25-én játszották a Luzsnyikiban a sorsdöntő meccset – a szovjet csapat szakmai stábjának tagjaként voltam jelen –, két góllal kellett volna győzniük a magyaroknak, de csak 1-0-ra nyertek. Gyuri kérdezte tőlem, miért nem örülnek a szovjetek a továbbjutásnak. Mi már akkor tudtuk, hogy bojkottálni fogjuk az olimpiát.
– Két évvel később a mexikói világbajnoksághoz volt köze?
– Csak annyi, hogy a mérkőzéselemző módszeremet Mezey és Lobanovszkij is alkalmazta, de személyesen nem voltam kint Mexikóban. 1984 végén települtem át Budapestre, jóval később Zuglóban vettem egy kis családi fészket. A magyarok szereplésének már könyvtárnyi irodalma van, a szovjeteknél Valerij Lobanovszkij napokkal a vb kezdete előtt vette át a leváltott Eduard Malofejev helyét. Ki sem engedte a szállodai szobájukból Belanovékat, éjjel edzettek, nehogy a tűző nap kikészítse őket.
– Mi a magyarázat arra, hogy legalább az elődöntőig nem jutott el az a remek szovjet csapat?
– Szakmai nincs: Erik Fredriksson, a svéd bíró elcsalta a nyolcaddöntőt, az első két belga gól lesről esett, a második akkoráról, hogy Ceulemans először le is állt, azt hitte, lefújták az akciót. Így nyertek 4-3-ra hosszabbításban. Két évre rá ez a szovjet csapat nem véletlenül játszott Eb-döntőt a hollandokkal.
– Hogyan lett önből játékosügynök?
– 1988-ban a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőbizottságának voltam a titkára, és kikerültem Covercianóba, az olasz szövetség székhelyére egy nemzetközi konferenciára. Ott panaszolta nekem Dino Zoff, a Juventus edzője, hogy nem tudják megértetni magukat a játékosai Zavarovval, mert az orosz játékos gondolatai mindig egy ütemmel az olaszokéi előtt járnak. Mondtam neki, kellene még egy orosz a csapatba, mondjuk Alejnyikov. Pár nap múlva hív telefonon Alejnyikov: „Hallom, Sándor, ajánlottál a Juventushoz, már le is szerződtettek, nagyon köszönöm!” Hát így kezdődött az ügynöki karrierem. Sokáig csak magánszorgalomból segítettem a szovjet, majd az orosz játékosoknak, a hivatalos FIFA-licencemet 1996-ban kaptam meg Sepp Blattertől, 001-es sorszámmal, a szaúdi királyság területére. Azóta én vagyok a 001-es ügynök. Tíz évre ott is ragadtam a családommal Dzsiddában. Például az edző Carlos Alberto Parreira, a játékos Andrej Kancselszkisz, Hriszto Sztojcskov szaúdi szerződését is én intéztem. Nem álszerénységből mondom: a játékos adja el magát a teljesítményével, nem az ügynök.
– Szergej Rebrovot is kiközvetítette az al-Ahlihoz!
– Igen, tavaly oda, aztán meg idén augusztusban a Fradihoz. 25 éve dolgozom vele, ez volt a nyolcadik szerződése, amit intéztem neki. Feleséget már váltott, de ügynököt még nem.
– Elárulna kulisszatitkokat Rebrov szerződtetéséről?
– A világért sem! Mint ahogy arról sem, hogyan vittem Luzsnijt az Arsenalhoz vagy Kádár Tamást Kijevbe. Egy ügynök legfontosabb tulajdonsága a diszkréció.