– Követi a világbajnokságot? Hogy tetszik, amit eddig látott?
– Persze, hát hogyan lehetne nem követni? A vb eddigi leglátványosabb mérkőzése a portugál–spanyol volt, és nekem nagyon tetszett Mexikó egységes csapatjátéka. Ha a németek nem változtatnak, akkor lemondhatnak a továbbjutásról. Nem is értem, mi történt velük. Özil harmatgyenge volt. Viszont az izlandi válogatottról minden egyes ország példát vehet. A játékosok odaadóak, alázatosak, mindent megtesznek azért, hogy a hazájuk büszke legyen rájuk. Lehet, hogy nem tudnak sokat, de amihez értenek, azt becsülettel megcsinálják.
– Olyan lendületesen beszél a futballról, mint aki mindennap ezzel kel és fekszik. Miért nem edzősködik?
– Nekem nem hiányzik a stressz. Néha megkeresnek ukrán csapatok, de itt, a háború sújtotta térségben bizonytalan a helyzet, az anyagi csőd szélén lévő klubokat nem lehet felvirágoztatni. Otthon, Nagyszőlősön jól érzem magamat. Hamarosan elindul a kárpátaljai labdarúgó-akadémia, és szó van arról, hogy én is szerepet vállaljak, de még nincs semmilyen konkrétum. Én kizárom azt, hogy valaha edzősködjek.
– És ha Magyarországról hívnák? Korábban dolgozott a Ferencvárosnál Varga Zoltán pályaedzőjeként. Nálunk szinte kolbászból van a kerítés: az állam kiemelt ágazatnak tekinti a sportot, a futballt különösen. A klubok biztos lábakon állnak, épülnek a stadionok. Nem vonzza a lehetőség?
– A háttér valóban európai színvonalú, de sajnos tudomásul kell venni, hogy nemzetközi szinten csak akkor léphet előre a magyar labdarúgás, ha rendszeresen lesz csapatunk a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában.
A válogatottat pedig egész egyszerűen nem értem. Két éve kérdezték tőlem a kárpátaljai barátaim, hogy mi történt, olyan gyorsan, helyenként szórakoztatóan játszott a magyar válogatott az Eb-n. Aztán nem is tudom, hirtelen megszakadt valami.
Ami pedig a Fradit és Varga Zoltánt illeti: életem egyik legérdekesebb tapasztalata volt. Már a kezdetek kezdetén tudtam, hogy nem leszünk sikeresek. Zoli falakba ütközött, mindig is gyűlölte azokat, akik elvannak a langyos vízben.
A Fradiban játékosuralom volt.
– Nehéz lehetett ehhez hozzászoknia a Valerij Lobanovszkij-iskolán felnőtt játékosként.
– Nála ilyen biztosan nem fordulhatott volna elő, én nem is hittem volna korábban, hogy ilyen egyáltalán elképzelhető a labdarúgásban.
– Lobanovszkijnak sokat köszönhet. Tagja volt a kijevi Dinamo KEK-győztes, BEK-elődöntős csapatának, és persze a magyarokat 6-0-ra legázoló szovjet válogatottban is játszott. A mai napig kérdezgetik az irapuatói sokkról?
– Én vagyok az ukrán öregfiúk-válogatott csapatkapitánya. Folyamatosan járjuk az országot, a háború sújtotta kis településeken és a magyar lakta területeken találkozunk emberekkel. Harminckét évvel a mexikói vb után ugyanazt tudom mondani: én lettem volna a legboldogabb, ha nem a magyarok, hanem a franciák ellen szerzünk hat gólt. Tudja, az az érdekes, hogy a szovjet–magyar máig feldolgozhatatlan emléke apáról fiúra száll, még mindig érdekli az embereket.
– Aktívan tartja a kapcsolatot a korábbi kijevi csapattársaival?
– A héten Kárpátalján játszottunk egy meccset, Belanov rendes volt, elhozta megmutatni az Aranylabdáját a nézőknek. Zavarov a Dinamo játékos-megfigyelője, előtte a válogatott másodedzője volt, de Andrij Sevcsenko, az új kapitány nem tartott igényt a segítségére. Baltacsa Angliában a Charlton utánpótlásedzője. Jaremcsuk és Besszonov jön velünk játszani, amikor tud.
– Mi lehet annak az oka, hogy a Dinamo Kijevben eddig megfordult magyarok nem voltak sikeresek?
– Bodnár Lászlót nagyon kedvelte Lobanovszkij, talán lehetett volna még egy kicsit alázatosabb. Farkas Balázs tehetségét senki sem vitatta, sajnos hiányzott belőle a küzdőszellem. A sérülése után edzőt váltott a Dinamo, a dörzsölt öregek összezártak, próbálták kiszorítani a fiatalokat.
Kádár Tamás jelenleg is a klub alkalmazottja. Hallom, miket nyilatkozik: szeretne egy erősebb külföldi csapatba igazolni. Hát… A klubnál dolgozó ismerőseim és barátaim értetlenkednek: hogyan játszhat rendszeresen a Dinamóban, miként lehet a magyar válogatott csapatkapitánya? Szerintem Kádár becsülje meg magát, hogy egyáltalán játszhat a Dinamóban! Nem akarom én ezzel megsérteni, de ez a véleményem.