Kezdjük a szombattal, mert Hosszú azon a napon fejezte be vb-szereplését, a 100 méter pillangó előfutamától ugyanis – bölcs önmérséklettel – visszalépett, nehogy kockára tegye a 200 méter vegyes aranyérmét. A 29 éves háromszoros olimpiai bajnoknő ezúttal is mellen húzott el a mezőnytől, és végül másfél testhosszt vert az amerikai Melanie Margalisra, ezzel megszerezve pályafutása 17. aranyérmét 25 méteres medencében rendezett világbajnokságon.
– Örülök, hogy hosszú idő után végre sikerült 2:04 alá mennem, 2:03 vége volt a reális célom, ennél valamivel jobbat úsztam – nyilatkozta Hosszú az M4 Sport helyszíni riporterének. – Annyiban más volt ez a világbajnokság, mint mondjuk a dohai vagy a windsori, hogy nem éreztem magam világcsúcsformában. Az elmúlt egy évben a magánéletem és a szakma összekavarodott. Sok minden megváltozott körülöttem, új dolgokhoz kellett hozzászoknom. De most megtettem az első lépést Tokió felé. Ez volt az első világversenyem, amelyre Árpival (Petrov Árpád, az edzője – a szerk.) készültem fel, nem volt rossz bemutatkozás.
Nem bizony, és nem is fizetett rosszul, mert Hosszú összesen 54 ezer dollárt, mintegy 15 millió forintot keresett Hangcsouban, és megválasztották a világbajnokság legjobb úszónőjének. Slusszpoénként pedig a FINA, a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetségnél ő lett az év úszónője. (A vízilabdázóknál pedig a férfiaknál a magyar válogatott.)

Zárásként a 200 méter vegyes első helyét is megszerezte háromszoros olimpiai bajnokunk
Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej
Szombaton még a 400 méter vegyes döntőjében voltunk érdekeltek Bernek Péter és Gyurta Gergely révén. A magyar duó alig maradt le az éremről, Bernek lett a negyedik, Gyurta az ötödik, 3 század választotta el őket egymástól. Egyikük sem volt elégedett az eredménnyel, mindketten dobogóra vágytak – most azonban csak ennyi sikerült.
Tegnapra egyetlen magyar maradt, a 18 éves, hosszú hajával Tarzant idéző Kalmár Ákos. A bajai srác, Pass Ferenc tanítványa, 1500 méter gyorson délelőtt egyéni csúcsot úszott – egyetlenként válogatottunkból –, este ettől négy másodperccel elmaradt, de így is le a kalappal előtte, hetedikként zárt.
Értékelésében Sós Csaba szövetségi kapitány rámutatott, Hosszú Katinka a jelek szerint visszatalált a csúcsra vezető útra. „Nem kertelek, a többiek jobbára csalódást okoztak, de ha Kapás Boglárka nem betegeskedik, szerintem ő is odaért volna a dobogóra.”
De ez már a feltételezések birodalma…
Világbajnokok, 4×50 m férfi vegyes váltó: Oroszország 1:30,54 másodperc; 200 m női vegyes: Hosszú Katinka 2:03,25 perc; 50 m férfi pillangó: Nicholas Santos (brazil) 21,81 mp; 400 m férfi vegyes: Szeto Daija (japán) 3:56,43 perc, …4. Bernek Péter 4:04,71, 5. Gyurta Gergely 4:04,74; 100 m női mell: Alia Atkinson (jamaicai) 1:03,51 perc; 1500 m férfi gyors: Mihajlo Romancsuk (ukrán) 14:09,14 perc, …7. Kalmár Ákos 14:35,94; 100 m férfi gyors: Caeleb Dressel (amerikai) 45,62 mp; 200 m női mell: Annie Lazor (amerikai) 2:18,32 perc; 200 m férfi hát: Jevgenyij Rilov 1:47,02 p; 100 m női pillangó: Kelsi Dahlia (amerikai) 55,01 mp; 50 m női gyors: Ranomi Kromowidjojo (holland) 23,19 mp, 4×50 m női gyorsváltó: Egyesült Államok 1:34,03 p; 4×100 m női vegyes váltó: Egyesült Államok 3:45,58 p; 50 m férfi mell: Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 25,41 mp; 4×100 m férfi vegyes váltó: Egyesült Államok 3:19,98 p.
Az éremtáblázat élcsoportja: 1. Egyesült Államok 14 arany, 13 ezüst, 4 bronz, 2. Oroszország 5, 4, 3, 3. Magyarország 4, 1, 0, 4. Kína 3, 4, 5.