A 29 éves versenyző úgy jutott a döntőbe, hogy az előfutamok során több mint négy másodperccel úszott jobb időt, mint a második francia Fantine Lesaffre.
Hosszú Katinka már pillangón erődemonstrációt tartott, jó egy testhosszal ment el a mezőnytől, ezt az előnyét pedig háton nagyjából megduplázta. Ekkor még világcsúcs-részidőn belül úszott, de a mell után már a képzeletbeli vonal mögött haladt. Félmedencés fórral vágott neki a négy hossz gyorsnak, nem lehetett megszorongatni és hatalmas fölénnyel, 4:21.40 perces idővel győzött.
A háromszoros olimpiai bajnok – aki pályafutása 14. vb-elsőségét gyűjtötte be 25 méteres medencében – minimális pihenőt követően már a 100 méter hát elődöntőjében volt érdekelt, ahol ugyancsak címvédőként, illetve világcsúcstartóként ugrott medencébe. Akárcsak az előfutamban, az amerikai Olivia Smoliga óriási tempót diktált, Hosszú ugyanakkor nagyon jól tartotta magát és a harmadik idővel (56.46) lett döntős.
A hangcsoui uszodában néhány magyar zászlót is kifeszítettek a szurkolók, éppen a rajtkővel szemben lévő sorok egyikébe.
Magyar szempontból csendes lesz a szerdai versenynap, ugyanis a délelőtti előfutamokban csak Dudás Dániel (200 m gyors), Hosszú Katinka (200 m pillangó) és Kapás Boglárka (800 m gyors) lesz érdekelt.
Saját magamat is megleptem
Hosszú Katinka a Hangcsouban zajló rövidpályás világbajnokság nyitónapján 400 méter vegyesen nyert aranyérme után azt mondta, nem számított rá, hogy az idei hosszabb kihagyást követően ilyen gyorsan újra formába tudja hozni magát.
„Nyáron Glasgow-ban nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül visszahozni a formám, de nagyon jól érzem magam a vízben. Mondhatnánk, hogy az érzés nem számít, de nagyon is, hiszen tudom, van még bennem. Saját magamat is megleptem ezzel” – nyilatkozta az MTI-nek a 29 éves Hosszú, hozzátéve, hogy „kicsit biztonsági úszással” vágott neki a finálénak.
A rövidpályán 14-szeres vb-győztes úszó kiemelte, még többet kell edzenie ahhoz, hogy tovább javuljon, ugyanakkor a sok negatívumtól eltekintve jót tett a szervezetének az idei pihenő.
„Ezt nem nagyon ismertem be eddig. Viszont most egyáltalán nincsenek fizikai fájdalmaim, ami kicsit furcsa, hiszen korábban sokat fájt a vállam, de erről direkt nem is akartam beszélni” – tette hozzá.
Hosszú Katinka szerdán a 100 hát döntőjében biztosan ott lesz – a délelőtti programban 200 méter pillangón kerülhet a fináléba -, és mint mondta, óriási „lutri lesz az a futam.”
Hosszú a harmadik idővel jutott a 100 méter hát döntőjébe, ebben a számban is címvédőként, valamint világcsúcstartóként érdekelt.