„Teljes mértékben értetlenül állok Gyárfás Tamás azon nyilatkozatai előtt, miszerint minden a legnagyobb rendben van köztünk. A Szövetséggel való viszonyom továbbra is változatlan” – szögezte le az úszónő, hozzáfűzve, hogy Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt mondta neki: hagyja abba az úszást és vonuljon vissza.
„Ha rajta múlik, Magyarország a riói olimpiáról 3 arany- és egy ezüstéremmel kevesebbel tért volna haza. Idén januártól teljes mértékben egyedül, az Úszószövetség segítsége nélkül edzettem. Állíthatom, hogy megkönnyebbültem, teljes erőbedobással a felkészülésemre koncentrálhattam, ami szerencsére az eredmények tekintetében is megmutatkozott.”
Hosszú szerint egy év elteltével sem javult a helyzet. „Az olimpiai felkészülésemet 0 fokban, sokszor zuhogó esőben, kültéri medencében kellett végeznem, és nem én voltam az egyetlen. A feltételek mind a mai napig rosszak, a profi felkészülés körülményei nem biztosítottak sem az uszodában, sem a szárazföldi edzések terén” – írta Hosszú Katinka, majd azzal folytatta, hogy a Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben a második átalakítás zajlik, ami szerinte egyszerűen nonszensz.
Hozzátette: számára elfogadhatatlan, hogy az eredményeikkel, mindennapi munkájukkal a szövetség sajátjaként dicsekszik, és arra hivatkozik, nélküle nem lenne világversenyek otthona Magyarország.
„A lényeg nem az úszásról, még kevésbé az úszókról szól. Az egész rendszer érdekek mentén szerveződik” – olvasható a levélben. Hosszú Katinka úgy véli: Gyárfás Tamás kizárólag azért ülhet abban a pozícióban, ahol, mert ők hozzák az eredményeket, és mert az úszóklubok többsége lehetetlen helyzetben van.
„A szavazások mellőznek mindenféle demokratikus jelleget, a tisztségekről nyílt, kézfeltartásos szavazással döntenek. Innentől kezdve nem nehéz elképzelni, hogy hányan mernek szembeszegülni a rendszerrel.” Szerinte a MÚSZ vezetősége nemcsak az úszókat, teljes klubokat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel.
„A létbizonytalanság megőrzése Gyárfásék számára elengedhetetlen. A rendszer és a rosszul rögzült, ősrégi metódusok semmiképpen sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Azon dolgoznak, hogy elhitessék, a rendszeren kívül nincs élet, hogy semmi sem működhet a Szövetség közbenjárása nélkül” – fogalmazott Hosszú, aki sorait így zárta: „Amennyiben Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, önként távolítsa el a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt, önmagát és mondjon le tisztségéről.”
AZ ÚSZÓSZÖVETSÉG ÉRTETLENségét fejezte ki
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése értetlenséggel fogadta Hosszú Katinka újabb megnyilvánulását, és a háromszoros olimpiai bajnok súlyos kritikájában szereplő vádakat megalapozatlannak minősítette. Egyszersmind a leghatározottabban elutasította azokat az állításokat, amelyekkel – mint a keddi közleményében fogalmaz – újból és újból szembesülni kénytelen.